ADVENT A FŐ TÉREN (4. HÉTVÉGE)

 Könnyed lélegzetű, felszabadult dallamokkal nyitotta meg az Ease of Breath együttes advent negyedik hétvégéjét december 20-án az ünnepi díszbe öltözött Fő téren. A Balassi Bálint Gimnázium diákjait a Rákosligeti Katolikus Közösség Gitárzenekarának vallásos érzületű koncertje követte. Természetesen a színpadi programok mellett ezen a hétvégén is térprogramok színesítették az adventi kínálatot, így például látványos, interaktív óriásbuborék show a gyerekek örömére. Szombat délelőtt a Rákosmenti Adományház Egyesület is kitelepült a Fő térre. A szervezet tagjai cipősdobozokat, illetve többféle ajándékot osztottak a kisgyermekes családoknak, rászorulóknak.

 

Mindeközben tűzoltóautóval érkeztek a térre a XVII. kerületi Tűzoltó parancsnokság lánglovagjai, akik mindennapi tevékenységüket ismertették meg a családosokkal, kisgyermekekkel. A színpadi műsorok között szerepelt az Újlak Utcai Általános Iskola előadása, majd hagyományos harcművészeti bemutatónak lehetett részese a közönség a Magyar Harcos Sportegyesület Kempo és Baranta szakosztályának nevében.

Kora délután a Bartók Béla AMI színjátszósai töltötték be a porondot, majd Zsuzsa Mihály aranykoszorús nótaénekes és a Rákoskerti Dalos Klub szórakoztatta a látogatókat. 16 órától a virtuóz Petruska András lépett a színpadra saját szerzeményeivel valamint karácsonyi klasszikusokkal. Hegedűn  a kerületben élő Temesvári Bence kísérte.

Az aranyvasárnap előtti estén lelki útravalót a katolikus egyházak képviselői adtak a színpadon, majd Dunai Mónika országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatait az ünnep kapcsán, majd a színpadon lévő adventi koszorú mind a négy gyertyáját meggyújtotta. A folytatásban Pék Dudás Zsuzsi térzenéje örvendeztette meg a látogatókat, majd a Kőrösi Iskola diákjai készültek magyar népdalcsokorral. A nap fináléjában a Tárkány Művek koncertezett.

 

Másnap, vagyis december 21-én délután újfent óvodák, iskolák, együttesek műsorai színesítették az utolsó hétvége programjait. 17 órától a Kolompos együttes néphagyományokon épülő adventi koncertjét élvezhették a gyermekek.

Az Advent Rákosmentén 2014 programsorozatot itt Rákosmentén a Kormorán együttes tagjaiból alakult Örökség együttes élő folk-rock koncertje zárta a Fő tér színpadán.