BEFEJEZŐDÖTT A PÁL APOSTOL ISKOLA KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FELÚJÍTÁSA

 

Az Európai Unió és a Magyar Állam mintegy 121 millió forintos támogatásával valósulhatott meg a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium épületének energiahatékonysági fejlesztése, de kibővült az intézmény kápolnája is. Az ünnepi alkalomból január 23-án Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke hálaadó szentmisét tartott az iskola aulájában és megáldotta a megújult épületrészeket. Az eseményen jelen volt Dunai Mónika országgyűlési képviselő és Riz Levente polgármester is.

A január 23-ai ünnepség nyitányaként Horváthné Vincze Judit iskolaigazgató örömét fejezte ki, hogy a pedagógusok és a diákok immáron egy korszerű épületben folytathatják tanulmányaikat. A folytatásban külön köszöntötte Riz Levente polgármestert, Dunai Mónika országgyűlési képviselőt, dr. Varjúné dr. Fekete Ildikó tankerületi igazgatót, valamint a megjelent intézmény– és egyházi vezetőket. A jeles eseményen Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, az iskola egykori alapítója celebrált az iskola aulájában. A kerületszerte csak Gyuri atyaként ismert egyházfő elmondta, ebbe az iskolába mindig hazajön és mindig itthon is lesz. - Annyira gyönyörű lett itt minden, hogy örömkönnyeket illenék hullatni. Ezt az iskolát úgy tekinthetjük, mint a Főegyházmegye egyik örömét. – mondta el beszédében a segédpüspök. A Szent Pál ünnepén tartott hálaadó szentmise végén könyörgésekre is sor került. A mise keretében Snell György atya megáldotta a felújított épületrészeket és az elkészült új, kápolnát. Az Európai Unió és a Magyar Állam mintegy 121 millió forintos támogatásával megvalósult beruházásnak köszönhetően megfelelően szigetelt épület, új nyílászárók és megújult fűtési rendszer fogadta a vendégeket. A projektet a Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány is segítette. A felújítás motorja Horváthné Vince Judit igazgatónő volt, kinek odaadását az intézmény nevében Szíjgyártó László és Nagy Tiborné szülők köszönték meg.

A Pál Apostol Általános Iskola és Gimnázium igazgatója hálával említette a fenntartót, a kivitelezőt és Rákosmente önkormányzatát a beruházás megvalósulásával kapcsolatosan. Mint mondta: voltak nehézségeik, de a végeredmény mégis magáért beszél. Az igazgatónő vélekedése szerint a diákok a megújult, esztétikusabb környezetben jobban is vigyáznak mindenre. - A termek mindegyikében van a radiátorokon hőszabályzó, és a tanulók energiatudatosságra való nevelése érdekében mindig kinevezünk egy-egy felelőst, aki lezárja azokat. – mesélt a fejlesztések gyermekekre gyakorolt pozitív hatásáról is az intézményvezető.

 Közel három hónap alatt teljes körű homlokzati szigetelést kapott az iskola 24 tantermes, panel épülete, kicserélték az ajtókat, ablakokat, üvegfalakat, a fűtést a régi kazánok cseréjével korszerűsítették. A fejlesztés eredményeképpen iskola épületében megszűnt az energiapazarlás, és évente 78 tonnával kevesebb üvegházhatású gázkibocsátás realizálható majd.

A fejlesztéssel megszűnt az energiapazarlás, így a pedagógusok és az iskolába járó diákok immár egy korszerű épületben végezhetik tevékenységüket. A kápolna bővítését Rákosmente Önkormányzata is támogatta. 


- Tizenegy esztendeig tanítottam a Pál Apostol iskolában, ez volt az első munkahelyem, nagyon sok mindent kaptam a lelki atyáktól, pedagógusoktól, gyerekektől, amit mostani munkámban is tudok hasznosítani. Ami pedig most történik, az egy fontos mérföldkő az iskola életében, a felújítás megvalósulása a katolikus egyház és a pedagógusok érdeme. – nyilatkozta Riz Levente polgármester. Hozzátette: az önkormányzatnak sikerült összehangolnia azt a beruházás-sorozatot, amit a bölcsődék, óvodák és iskolák esetében az utóbbi évek folyamán elindított. Ennek keretében sorban újítják fel az intézményeket.

- A fejlesztéseket mindig igyekszünk egységként összehangolni, ilyenformán a Pál Apostol iskolával párhuzamos ütemben megújult a szomszédos zeneiskola épülete, és a mellette lévő nevelési tanácsadó is a 2014-esév folyamán. – mondta el a városvezető.

Riz Levente örömét fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy a Pál Apostol iskolába járó közel hatszáz gyermek ilyen modern és XXI. századi minőségű épületben tanulhat. Emellett azt is üdvözölte, hogy a keresztény egyházak részt vesznek a kerület oktatási életében, és nagyon sok gyermeket képeznek. - Fontos az a fajta többlet, lelki tartalom és katolikus szemléletű nevelés, amivel itt, a Pál Apostol iskolában gyarapodhatnak a diákok, valamint lényeges és erős bástya ez az intézmény Rákosmentén, az önkormányzat éppen ezért igyekszik támogatni akár a mostani kápolnát is anyagiakkal, a kibővítés, felújítás pedig reményeink szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy lelki értelemben is többet kapjanak a gyermekek. – összegzett a polgármester.

Dunai Mónika országgyűlési képviselő 1990 óta követi a kerület közoktatását, és –mint mondja- nagyon büszke arra, hogy a rákosmenti iskolákban magas szintű oktató-nevelő munka folyik. A képviselőasszony külön kuriózumként emlegette, hogy nemcsak az állam által fenntartott óvodákban és iskolákban nevelkedhetnek a gyerekek, hanem katolikus, református és evangélikus iskolában is.  - Nagyon széles tehát a kínálat, de minden intézmény igyekszik jó színvonalat, és szeretetteljes légkört biztosítani a tanulóinak. – hangsúlyozta kerületünk egykori pedagógusa.