FENNÁLLÁSÁNAK 22. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPELTE A RÁKOSLIGETI POLGÁRI KÖR

 A Rákosligeti Polgári Kör megalakulásának 22. évfordulóját ünnepelték annak hajdani és mostani tagjai január 22-én a Csekovszky Árpád Művelődési Házban.

Pontosan 22 éve, éppen a Magyar Kultúra Napján került bejegyzésre a Rákosligeti Polgári Kör, amely azóta számos eredménnyel büszkélkedhet. Az alapító tagok között volt Dunai Mónika országgyűlési képviselő is, aki a jubileum alkalmából köszöntőt mondott az egyesület ünnepi gyűlésén. A polgári kört jelenleg Rózsahegyi Péter rákosligeti önkormányzati képviselő vezeti. Az évforduló napján Frech’ Gábor tartott Cseh Tamás-estet.

-  Azért szerveztük meg ezt az eseményt, hogy az egyesület baráti társaságokat idéző jellege továbbra is megmaradjon. Az alapító okirat szerint célunk Rákosliget település életének előremozdítása, a kultúra, a közösségi értékek, a környezetvédelem területén, nagyjából ezek a mostani irányvonalak is. – nyilatkozta Rózsahegyi Péter, a Rákosligeti Polgári Kör elnöke.

Az egyesületet a rendszerváltás korában aktív művészek, pedagógusok, lokálpatrióták hozták létre 22 esztendővel ezelőtt, és a későbbiekben is ezen társadalmi csoportok adták a tagságot. A Maros mozihoz kapcsolódó projekt aztán behozott másokat is, mára már a közéletben szerepet vállaló kisgyermekes szülők is bekapcsolódtak, színesedett tehát a paletta.

- A polgári kör vívmányai között a Rákoscsaba-Újtelep és Rákosliget határában felállított rovásírástábla tekinthető a legfrissebbnek, de a Rákosliget fennállásának századik évfordulója alkalmából általuk elkészíttetett centenáriumi emlékkő is egy jelentős lépésnek bizonyult az egyesület életében. –emlékezett vissza Dunai Mónika az eddig elért eredményeikre

A 2015-ben megvalósítani kívánt célok között megemlítésre került a közterületek szépítése, a Maros moziban illetve a Csekovszky Árpád Művelődési Házban rendezendő programok színesítése, valamint a köztünk élő művészek munkásságát felelevenítő műsorok megszervezése.

- Szeretnénk például Szilágyi István színművész életművéből egyfajta jótékonysági mozi szériát létrehozni az egyik tagtársunk kezdeményezésére. A hét elején elhalálozott S. Nagy Istvánnak, a XXI. utca egykori lakójának emlékére pedig szeretnénk elhozni egy olyan műsort a kerületbe, amely az ő rákosmenti vonatkozástól sem mentes, táncdalokkal kapcsolatos életpályáját fogná át, hiszen sokan tudják a ligetiek közül, hogy a „Drága bakter úr” kezdetű, hatvanas években született slágerét egy rákosligeti - valóságban is létező - lusta bakter ihlette. Ezekből az előbb felvázolt törekvésekből, mozaikokból kialakulhat valami olyasmi, ami a kerület egészének kincsévé válhat. – összegezte terveik várható kimenetelét a polgári kör vezetője.

Dunai Mónika pedig örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az egykori alapító tagok közül is nagyon sokan eljöttek az idei rendezvényre, majd készséggel idézte fel a megalakulás körülményeit.

- 1990-ben, az első szabad országgyűlési és önkormányzati választások után jött az a gondolat, hogy újra kellene éleszteni kerületszerte, elsőként is Rákosligeten a civil társadalmat. Egy alulról jövő szerveződés eredményeképpen létrejött egy olyan réteg, akik azóta is összejárnak, rendszeresen tesznek valamit a szűkebb lakóhelyükért. Akkoriban Dombóvári Csaba kezdeményezte a polgári kör megalakítását. Előtte viszont volt ennek egy „kistestvére”, az ún. Csaba – Liget Asztaltársaság. Ez utóbbi egyébként  az 1900-as évek elején Rákosligeten és Rákoscsabán folyó nagyon élénk civil egyesületi élet mintájára jött létre. – mesélte a képviselőasszony.