RAJZKIÁLLÍTÁS RÁKOSKERTEN

 „Kedvenc Magyar Mesém” címmel nyílt óvodások rajzaiból kiállítás január 18-án a Rákoskerti Művelődési Házban. A tárlat és az azt követő Karinthy-est a Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett kerületi rendezvénysorozat első állomása volt. Az eseményen köszöntőt mondott Fohsz Tivadar alpolgármester, részt vett továbbá Hatvani Zoltán rákoskerti önkormányzati képviselő is.

RÁKOSMENTI INDULÓK A 2015-ÖS BUDAPEST-BAMAKO RALLYN

A Budapest-Bamako amatőr autóversenyzők és a profi kalandorok éves zarándoklata a fekete kontinensre.  Egy veszélyes, minimál asszisztenciás tájékozódási verseny, egy hatalmas jótékonysági és közösségi esemény, ahol olyan emberek találkozhatnak, akiket közös cél vezérel és motivál: a kihívásoknak való megfelelés.

A MUCK TRIÓ FELLÉPÉSE

 A Muck-Trió koncertje nyitotta a 2015-ös évet a Vigyázó Művelődési Ház Jazzpresszójában. A 22. évadába lépő jazz klub színpadán a magyar zenei élet három emblematikus alakja, a szaxofonos Muck Ferenc, a bőgős Gayer Ferenc, valamint Martonosi György ütőhangszeres művész, a klub vezetője nyűgözte le pezsgő koncertjével a befogadó közönséget.

MODERN VÉNAMEGJELENÍTŐ KÉSZÜLÉK SEGÍTI A GYÓGYÍTÁST A BAJCSY KÓRHÁZBAN

 A VIVO Light cég állványos kivitelű VIVO 500-as, másik nevén SureView vénamegjelenítő rendszere Magyarországon elsőként a Bajcsy Zsilinszky Kórház sürgősségi betegellátó részlegén kerül elhelyezésre, ezzel jelentősen felgyorsítva és megkönnyítve az osztályon dolgozó szakemberek munkáját.  A vénamegjelenítő rendszer hordozható, testtel nem érintkező készülék, amely láthatóvá teszi a vénákat a bőr felületén.

KÖZBIZTONSÁGI FOGADÓÓRÁT TARTOTTAK RÁKOSMENTÉN

 Január 14-én a lakosság kérésének megfelelően Szabó Tiborné önkormányzati képviselő kezdeményezésére közbiztonsági fogadóórát tartottak a Rákoshegyi Bartók Zeneházban.

ELŐADÁSSOROZAT A BEILLESZKEDÉSRŐL

 Az óvodai és az iskolai beilleszkedés nehézségi kapcsán indított három részből álló előadássorozatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XVII. Tankerülete, valamint a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVII. Kerületi Tangintézménye Rákosmente Önkormányzatával együttműködve. Az első előadást január 15-én tartották a Mézeskalács Óvodában.

10. NEMZETKÖZI ÚJÉVI CIMBALOMKONCERT A KERÜLETBEN

 Január 15-én ismét megrendezésre került a Nemzetközi Újévi Cimbalomkoncert a Rákoshegyi Baptista Imaházban. Idén Szlovákia, Magyarország, Fehéroroszország, Ausztria, Moldávia változatos cimbalomzenéje üdvözölte az újévet.

VÁSÁRLÓBARÁT ÉLELMISZER JELÖLÉSI SZABÁLYOK KERÜLNEK BEVEZETÉSRE

 Szigorodnak az élelmiszerek jelölésének törvényi előírásai. A fogyasztóközpontú intézkedéseknek köszönhetően a jelölések az eddigieknél is világosabbak és érthetőbbek lesznek, így a vásárlók könnyebben eligazodhatnak, és tudatosabban válogathatnak a különféle élelmiszerek között.

MEGÚJULTAK A KRESZ VIZSGA KÉRDÉSEI

 Január 12-étől már egy új, kibővített, korszerűsített kérdéskörrel találkozhatnak a vizsgázók a jogosítvány megszerzéséhez szükséges KRESZ vizsgán. A változtatás célja a közlekedésbiztonság javítása, a balesetek számának csökkentése, ugyanis a hosszú távú eredmények eléréséhez a képzés, a vizsgáztatás rendszerébe kell beleavatkozni, ott kell végrehajtani bizonyos fejlesztéseket. Ezt egyébként európai uniós irányelvek illetve stratégiák is kimondják.

TÉR REHABILITÁCIÓ RÁKOSKERESZTÚRON

 Az önkormányzat valamint Dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő támogatásával, mintegy 7,5 millió forint értékben kezdődött meg Rákoskeresztúr központjában, a Ferihegyi út „kiteresedésének” rehabilitációja. Első lépésben a térkövezett járda épült a tér nyugati oldalán. A folytatásban padokat, virágokat telepítenek, sőt a tervek szerint megújítják a Laborcz-szobor környezetét is.