10. NEMZETKÖZI ÚJÉVI CIMBALOMKONCERT A KERÜLETBEN

 Január 15-én ismét megrendezésre került a Nemzetközi Újévi Cimbalomkoncert a Rákoshegyi Baptista Imaházban. Idén Szlovákia, Magyarország, Fehéroroszország, Ausztria, Moldávia változatos cimbalomzenéje üdvözölte az újévet.

Az est háziasszonya ezúttal is Herencsár Viktória Magyar Örökség Díjas, Magyar Aranykereszttel kitüntetett cimbalomművész, a művészetek doktora, a Cimbalom Világszövetség elnöke, a Besztercebányai Művészeti Akadémia docense volt, aki örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy számos külföldi fellépéssel a háta mögött ezen koncert alkalmával a magyar közönség előtt is bemutatkozhatott.

- A rendezvény színvonalára jellemző, hogy mindig nemzetközileg elismert fellépőket válogatok össze, illetve rajtuk kívül néhány tanítványom is szerepel a közreműködők között. – nyilatkozta a koncert nemzetközi hírű szervezőasszonya, aki érdekességképpen azt is megemlítette, hogy két olyan mű szerepelt a programban, amely ugyan a XVIII. század végén született, de saját átiratában a fiatal hallgatóság számára is befogadhatóvá vált, a koreai blokk pedig tovább gyarapította hangversenyen fellelhető kuriózumok számát.  A zenei paletta sokszínűségét mind emellett az is kiválóan bizonyította, hogy a klasszikus zenén kívül a népzene, a jazz és a világzene egyaránt képviseltette magát a repertoárban, a zenei stílusok és kultúrák keveredése tehát különösen hangulatossá, izgalmassá tette a koncertet, amely során a közönség a cimbalom történetéről, világirodalmáról egyaránt képet kapott. A rendezvény tíz éves fennállása alatt most fordult elő először, hogy egy fehéroroszországi művésznő is fellépett a koncerten Ausztria egyik legnevesebb jazzgitárosával egyetemben. A koncerten olyan témák kerültek terítékre, mint az óév búcsúztatása, a mulatozás, valamint a tavaszvárás, végezetül pedig a közönséggel való közös éneklés zárta az ünnepi műsort.