1956. NOVEMBER 4 –EI ESEMÉNYEK RÁKOSCSABÁN

 1956. november 4-én indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, aminek célja a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni szándékozó, Nagy Imre által vezetett kormány megdöntése, valamint a demokratikus rendszer felszámolása volt. A következő napokban a világ felháborodva, ám mit sem cselekedve figyelte, ahogyan a szovjetek páncélosaikkal megszállják Magyarország városait, lefegyverzik hadseregét, és hatalomra juttatják Kádár János kormányát. A Vörös Hadsereg támadását persze a forradalom hívei nem nézték tétlenül, Budapesten és az ország számos pontján elkeseredett fegyveres harc kezdődött a  kommunista nagyhatalom bevonuló erőivel szemben.

Rákoscsaba sem hagyta magát! Helytörténészek beszámolója szerint  1956. november 4-én Rákoscsabán egy maroknyi nemzetőr csapat szembeszállt a belváros felé tartó szovjet harckocsikkal. A nemzetőrök kilőttek egy oroszokat szállító műhelykocsit. A retorzió az volt, hogy egy később érkező harckocsi több lövést is leadott az összecsapás helyszínéről, vagyis a Péceli út és a Szabadság sugárút kereszteződéséből. Ekkor a templomot is találat érte. Szerencsére senki nem sérült meg. A fegyveres harcokra máig emlékeznek a csabaiak – ismertette nekünk Domokos Lajos, a Rákoscsabáért Közhasznú Egyesület elnöke, a helyi polgári kör tagja.