A KERÜLET PEDAGÓGUSAINAK SZERVEZETT HANGULATOS RENDEZVÉNYT A KLIK

 Egy bögre forró teával várták a szervezők a kerület nevelési, oktatási intézményeinek képviselőit december 17-én a megújult Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény udvarán.  

A karácsonyváró rendezvényt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XVII. Tankerülete szervezte. Az eseményre Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Riz Levente polgármester, és Fohsz Tivadar alpolgármester egyaránt ellátogatott.  Mint azt dr. Fekete Ildikó nyitóbeszédében elmondta: a rendezvényre mindenkit meghívtak, akikkel az elmúlt időszakban a köznevelés kérdései, feladatai kapcsán együttműködtek a kerületben. Dunai Mónika képviselőasszony megköszönte a kerületben tevékenykedő valamennyi pedagógus egész éves munkáját, majd pedig Pilinszky János: Várakozás szentsége című írásából idézett. Ezt követően a XVII. kerület városvezetője szólt a jelenlévőkhöz, köszöntőjében egyebek mellett említést tett az esztendő iskolai, óvodai vonatkozású fejlesztéseiről is, kiemelve a közelmúltban mintegy 300 millió forintból felújított, és az ünnepség helyszínéül szolgáló oktatási, nevelési intézményeket. Mint elmondta: működtetőként azt a programot igyekezett megvalósítani az önkormányzat, hogy a gyermekek és a pedagógusok megfelelő, XXI. századi színvonalú épületekben tanulhassanak, dolgozhassanak. Emellett pedig örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzat igen jól együtt tud működni azokkal a partnerekkel, akik az oktatás-nevelés tekintetében Rákosmentén közreműködnek.  - A Zeneiskola, a Nevelési tanácsadó, a Pál Apostol iskola, valamint a KLIK helyiségei nagyjából egy időben újultak meg, egy közel háromszázmilliós összeget kitevő beruházás keretében, hatalmas összefogással annak érdekében, hogy a kerületben folyó oktatási munka színvonala infrastrukturális szinten is emelkedjen. – mondta el a polgármester.

 

A karácsonyváró ünnepség a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézményben folytatódott, ahol a jelenlévő intézményvezetők értékes könnyutalványokat, és egyéb ajándéktárgyakat kaptak Rákosmente Önkormányzata jóvoltából. A rendezvény állófogadással, illetve az intézményben működő Seventeen Big Band koncertjével zárult.