A RÁKELLENES LIGA SZÜLETÉSNAPJA A KERÜLETBEN

 25 éves a Magyar Rákellenes Liga, és első születésnapját ünnepelte a rákosmenti alapszervezete. A január 19.-ei eseményen vendég volt Prof. Dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, Strommer Szilvia, a liga Lelkisegély és Információs Szolgálatának vezetője, illetve Dunai Mónika országgyűlési képviselő. A kerületi szervezet célja, hogy minden lehetséges eszközzel felhívja a figyelmet a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára, és arra, hogy a rák, ha időben észreveszik, gyógyítható.

Az ünnepi eseményen először a szervezet elnöke, Bódy Zsuzsanna köszöntötte a megjelenteket. Az elnökasszony szerint az előző esztendő próbaév volt számukra, mely alatt bebizonyították, szükség van segítő tevékenységükre. Taglétszámuk pedig most már közel 40 főnél tart.

Ezt követően a Magyar Rákellenes Liga elnöke vette át a szót, aki kiemelte, nem csak a kerületi csoport, hanem az anyaszervezet is ünnepel, idén lesz 25 éve, hogy megalakultak. Prof. Dr. Simon Gyula megjegyezte, ma már szerte az országban megtalálhatóak, mintegy 4300 tagot számlálva. Tevékenységük fókuszában pedig még mindig ugyanaz áll: tudjunk meg többet a rákról, és tegyünk ellene!

Az elnök úr hangsúlyozta: a felvilágosító kampányok ellenére még mindig aránytalanul sok ember veszti életét idő előtt daganatos betegség miatt. Dr. Simon Gyula szerint ennek főként három oka van: a tudatlanság, a felelőtlenség és a szegénység.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dunai Mónika is. Rákosmente országgyűlési képviselője felajánlotta, hogy a negyed százados születésnap bármely rendezvényét a liga a kerületben tarthatja.

A képviselőasszony után Galambos Pál, a Családsegítő Központ vezetője biztosította az alapszervezetet arról, hogy a jövőben is itt tarthatják klubnapjaikat. Végül pedig Legéndi Veronika, az Újjászületés Rehabilitáció Alapítvány képviselőjeként egy-egy rózsaszín karszalagot nyújtott át a jelenlévőknek. A születésnap közös falatozással, beszélgetéssel ért véget.