ADVENT A FŐ TÉREN (3. HÉTVÉGE)

 Advent harmadik hétvégéjén ismét színpadi és térprogramok vártak mindenkit az ünnepi díszbe öltözött Fő téren. December 13-án, szombaton délelőtt a kerület óvodái, iskolái mutatkoztak be karácsonyi műsoraikkal.

Majd a görög nemzetiségi önkormányzat néptánccsoportja és a Jazzstep TSE ír szteptáncosai kápráztatták el tudásukkal a helyszínre kilátogató nézőket.

A színpadi rendezvények mellett térprogramokon, most többek között a BRFK XVII. kerületi rendőrkapitányság munkatársai, illetve Rákosmente Önkéntes Polgári Védelmi alegységének tagjai mutatkoztak be, akik egy-egy autóval érkeztek a helyszínre kicsik és nagyok örömére.

Természetesen ezen a hétvégén is várt mindenkit a jégkorcsolyapálya, valamint az elmaradhatatlan karácsonyi vásár, forgatag színesítették az adventi kínálatot.

16 órától Kovácsovics Fruzsina adott vidám koncertet az adventi díszbe öltözött Fő téren. Ezt követően a Fő téri óriáskoszorú harmadik adventi gyertyáját gyújtotta meg Horváth Tamás alpolgármester. Lelki útravalót az óprotestáns egyházak képviselői adtak.

A rákoskeresztúri református gyülekezet zenekara után, a magic dance mozgásművészeti stúdió lépett a színpadra. Ezt követően a világ egyik legjobb szájharmonikása, Ferenczi György és zenekara a Rackajam adott fergeteges koncertet a kerület szívében.

 

Másnap, vagyis december 14-én délután ismét iskolák, művészeti egyesületek tagjai hozták el a Fő téri színpadra műsoraikat. 16.00-tól a muck trio jazzkoncertje szórakoztatta a nagyérdeműt.