ÁTADTÁK A BARTÓK BÉLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY FELÚJÍTOTT ÉPÜLETÉT

 Ünnepélyes keretek között adták át a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény felújított épületét október 3-án. A munkálatok során kicserélték a nyílászárókat, hő- és a talajnedvesség elleni szigetelést végeztek, de megújult az iskola homlokzata, kapuja, kerítése , valamint  fűtési rendszere is. A kerület egyik legfontosabb középületében megvalósult beruházás összköltsége mintegy 60 millió forint volt.

A Piccolino Fúvószenekar szerepelt elsőként a Bartók Béla Zeneiskola átadóján, majd a művészetoktatási intézmény ütőegyüttese adott műsort.

Az ünnepélyen Riz Levente polgármester köszöntötte a vendégeket, és ismertette a beruházás munkálatait.

A városvezető beszédében kihangsúlyozta: az önkormányzat ezzel a beruházással  szeretné kifejezni a zeneoktatás iránti megbecsülését a kerületben.

A köszöntőbeszédet követően Tóváriné Perémi Orsolya intézményvezető mondott köszönetet a felújításért.

Az átadóünnepély  a népzene tanszak növendékeinek fellépésével folytatódott.

 A rendezvényen Petrőczy Dániel, a körzet önkormányzati képviselője is felszólalt, kiemelve, hogy a régóta várt beruházással egy korszerű és újszerű épületet sikerült átadni a kerületben.

Az eseményen részt vett Fohsz Tivadar és Horváth Tamás alpolgármester, valamint Dely Csaba, a zeneiskola tiszteletbeli igazgatója. Az átadás végén a tisztségviselők helyszíni bejárást tartottak.