CSILLAG SZÜLETETT - MÉSZÁROS JÁNOS ELEK RÁKOSMENTÉN ÉNEKELT

 A Rákoshegyi Református Gyülekezet templomában tartott bizonyságtétellel átszőtt koncerten az egyik kereskedelmi televízió tehetségkutató versenyének 2012-es győztese, Mészáros János Elek lépett fel november 16-án, vasárnap. A hangverseny bevételét az egyházközség egy új harangláb építésére fordítja majd. Nem volt idegen a népszerű magánénekes számára a különleges, egyházi atmoszféra, hiszen szeretett településén, Alcsútdobozon jelenleg is presbiterként tevékenykedik.

Országos ismertségével kapcsolatban elmondta: eleinte esze ágában sem volt indulni a személyiségétől és értékrendjétől nagyon távol álló műsorban, mert –saját szavaival élve- nem szeretett volna bohócot csinálni magából, mikor azonban már negyedszerre hirdették meg a tévé képernyőjén a megmérettetést, egy belső hangnak engedelmeskedve mégis jelentkezett.

Tízéves korában egyébként –mint mondja- szintén hallotta azt a bizonyos hangot, amely akkor azt súgta neki, hogy egyszer még híres ember válik belőle, ő azonban nem tudta elképzelni, hogyan tudja majd mindezt megvalósítani, egyszerű vidéki emberként pedig tulajdonképpen nem is nagyon vágyott ilyesmire.

Évtizedekkel később, már az ominózus televíziós show résztvevőjeként is a reformátusok jelmondata, valamint a Heidelbergi Káté egyik hittétele adott neki erőt és energiát ahhoz, hogy elviselje a rá irányuló hirtelen reflektorfényt.

Mészáros János Elek arról is beszámolt, hogy megnyerve a tehetségkutatót –a műsor címére utalva- mindenhol következetesen csillagnak titulálták, amivel ő kizárólag azután tudott csak azonosulni, miután tudatosult benne, hogy a református templomok tetejét is csillag ékesíti. A betlehemi csillagnak pedig köztudottan az a feladata, hogy az embereket Jézushoz, Istenhez vezesse. Mészáros János Elek ha Jézushoz nem is, de az Isten házában megtartott koncertek tucatjainak segítségével  a templomokig képes elvezetni az embereket, ahogyan tette azt nálunk, Rákosmentén is.