EGYEDÜLÁLLÓ ÉTELOSZTÁSI AKCIÓ A KERÜLETBEN

 Harmadik alkalommal szervezett Rákosmente önkormányzata karitatív jellegű ételosztást november 14-étől kezdődően a Városháza melletti területen. A nyitónapon Riz Levente polgármester is segédkezett az ételek kiosztásában, azt követően pedig készséggel számolt be a kezdeményezés részleteiről.

Az elmúlt két év tapasztalatai alapján elmondható, hogy egy nagyon olajozottan működő, összeszokott csapat segíti a lebonyolítást. Az Önkormányzat szociális csoportja, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, valamint a kerületi egyházak, kerületi és azon kívüli nagyáruházak egyaránt tesznek élelmiszer-felajánlásokat. Jól látható tehát, hogy egy olyan jótékonysági akcióról van szó, amelyet szerencsére egyre szélesebb körű összefogás jellemez.

- Nagyon sokan érezzük úgy – hangsúlyozta a polgármester -, hogy ilyenkor, télvíz idején segítenünk kell a rászorulóknak, fontos számukra, hogy ilyenkor meleg ételhez jussanak.

A szociális érzékenység pedig a városvezető megítélése alapján a frissen megválasztott önkormányzati testület valamennyi tagjára általánosan jellemző, hiszen anyagilag és emberileg egyaránt támogatják ezt az akciót.  Jól példázza mindezt, hogy az elkövetkező hetekben –az ételosztási kezdeményezés márciusi lezárásáig- az alpolgármesterek és a képviselők is személyesen teszik tiszteletüket a rendezvényen.

Szabó Tiborné önkormányzati képviselő, az ételosztás egyik fő koordinátora elmondta: jövő tavaszig tizenhat alkalommal tartják meg az ételosztást, és ehhez egy tizenhat alkalomra szóló jegyet is kibocsátottak a Vörös Kereszt által nyilvántartott utcai gondozottak, hajléktalanok számára. Alkalmanként kétszáz adag ételt tudnak előállítani, a fennmaradó adagokból pedig bármely –elsősorban kerületbeli- rászoruló részesülhet, nem kell hozzá semmilyen igazolás.

Az akcióban egyébként középiskolás tanulók is közreműködnek, akik így ismerkedhetnek meg az közösségi munka alapjaival.

Ez a rákosmenti jótékonysági megmozdulás egyedülállónak nevezhető a maga nemében, hiszen olyan ételosztás, mely az önkormányzat és egyéb civil szervezetek összefogásában valósul meg, és ennyire hosszú időn át tart sehol máshol nem található meg a fővárosban.