EGYHÁZI FÓRUMOT TARTOTTAK

 Riz Levente polgármester és a kerület egyházi vezetői tartottak találkozót november 14-én a Polgármesteri Hivatal üléstermében. A fórumon a városvezető elsőként  a Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása Templom új vezetőjét, Újházi Lóránd atyát köszöntötte, aki augusztus 1-jétől tölti be a plébánia kormányzói tisztét. Riz Levente a későbbiekben egy újabb egyházi vonatkozású kinevezéssel kapcsolatban is kifejezte örömét: a Magyar Katolikus Egyház Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki ugyanis a kerületben hosszú időn át tevékenykedő Snell György atyát a közelmúltban.  A Szent István- bazilika plébánosa október 20-án a pudenzianai címzetes püspöki címet is megkapta.

Az elmúlt év eredményeinek, jelentős egyházi fejlesztéseinek áttekintéseként a polgármester utalt rá: a kerületi egyházak nagyon intenzív intézményfejlesztési programot valósítanak meg. A Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium például egy jelentős energetikai korszerűsítésen megy keresztül. Új szigetelést és színezést kap az épület, felújítják a fűtési rendszert, lecserélik a radiátorokat.

Szintén korszerűsítették továbbá a Jókai Mór Református Iskola fűtésrendszerét, a jövőben pedig  tervezik még egy katolikus közösségi ház felépítését  Rákoskerten.

Riz Levente értékelő beszédében külön kiemelte azokat a kerületi szinten megszervezett fesztiválokat, programokat, melyeken az egyházak aktívan részt vettek. Felhívta a figyelmet az idei -Fő térre szervezett -  adventi forgatagra is, az egyházak ünnepi programokban vállalt szerepére koncentrálva.  

A fórumon mind e mellett elhangzott, hogy a szociális kerekasztalt december 2-ára hívják majd össze. Az önkormányzat által biztosított egyházi alap pedig 2014-ben is 3 millió forintban került megállapításra.  Az egyházak az összeget kisebb - nagyobb felújításokra fordíthatják.  

A 2014-es egyházi fórum zárásaként a jelenlévő egyházi elöljárók tehették fel kérdéseiket.