ÉTELOSZTÁS RÁKOSMENTÉN - NEGYEDIK PÉNTEK

  December 5-én ismét egy tál meleg étellel várták a nehéz sorsú kerületi lakosokat a polgármesteri hivatal melletti területen. Ez alkalommal dr. Fenke Ferenc segédkezett a gulyáslevesek porciózásában.

- Humanistaként, orvosként és kereszténydemokrataként nem kérdés, hogy készséggel részt veszek ebben a tevékenységben, valamint önkormányzati képviselőként is fontosnak tartom a köz ilyetén formában történő szolgálatát, hiszen az itt megforduló embereknek talán ez az egyetlen esélyük arra, hogy ebben a hidegben meleg ételhez jussanak. –hangsúlyozta a képviselő, aki amellett, hogy üdvözölte a gyermekkorú önkéntes segítők aktív közreműködését is az ételosztásban, felhívta a figyelmüket arra, hogy ilyenkor - mint minden segítőnek -, számukra is elengedhetetlen a megfelelő ruházat viselése, hogy karitatív tevékenységük gyakorlása közben nehogy átfázzanak.