FELÚJÍTOTT UTAK A KERÜLTBEN

Végleges aszfaltburkolatot kapott  a városközpontban a Domaszék, a Napkelet,a Hűvös, a Bátor és a Bujákhida utca, de állami normatív támogatásból újult meg Rákoscsabán a Battonya utca, sőt elkészült Rákoshegyen a Lőrinci úti csapadékcsatorna is.

 Mint ismeretes, Riz Levente polgármester néhány évvel ezelőtt  országgyűlési képviselőként nyújtott be egy módosító indítványt az Országgyűléshez, hogy a peremkerületeknek is jusson abból a normatív támogatásból, amit útfejlesztésekre lehetett annak idején fordítani. Ennek gyümölcsét máig is élvezhetjük: 2014-ben ugyanis mintegy négyszázharminc millió forintot kapott a kerületünk, melyből a mostani fejlesztések megvalósulhattak.