FOGYASZTÓBARÁT TELEPÜLÉS LETT RÁKOSMENTE

 Rákosmente nyerte el elsőként a budapesti kerületek közül a „Fogyasztóbarát település” elismerő címet. Az erről szóló oklevél október 8-án került átadásra a Polgármesteri Hivatalban. Rákosmente a kitüntető címet öt éven keresztül birtokolhatja. Az ünnepi eseményen részt vett Riz Levente polgármester, Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár, Csepetiné Gébele Judit, a Fővárosi Kormányhivatal XVII. kerületi Hivatalának vezetője, Dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főosztályvezető-helyettese, Oláh Csaba a Budapesti Kereskedelmi Iparkamara XVII. kerületi szervezetének elnöke, illetve Haintz Andrea kerületi tisztifőorvos.

Szeged és Eger után Rákosmente is elnyerte a „Fogyasztóbarát település” címet. Ebből az alkalomból október 8-án a XVII. kerület önkormányzata átadó ünnepséget szervezett, melyre Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szintén ellátogatott. Mint elmondta: a Minisztérium olyan települések fogyasztókért tett intézkedéseit, hozzáállását kívánta ezen pályázat útján értékelni, mint amilyen Rákosmente is, hiszen a kerület elősegíti a helyi vállalkozások közötti fogyasztóbarát szemléletet, és mindent megtesz a vásárlók helyzetének javítása érdekében.

Majd kihangsúlyozta: a minisztérium munkatársai közel hatezer próbavásárlás során ellenőrizték a fővárosi vállalkozásokat, az eredmények pedig azt mutatták, hogy Rákosmentén tartják be leginkább a fogyasztóvédelmi jogszabályokat az érintettek. Koszorús László arról is beszámolt, hogy a budapesti kerületek közül itt volt a legalacsonyabb a vásárlók kifogásolási aránya.

Riz Levente polgármester úgyfogalmazott: a „Fogyasztóbarát Település” cím ékes bizonyítéka az is, hogy az önkormányzat által megvalósított minden ilyen jellegű beruházás akadálymentesített. Kitért rá továbbá, hogy Rákosmente vezetése azt is fontosnak tartja, hogy a kerületi közszolgáltatások minél közelebb kerüljenek a lakosokhoz, így az ügyfélszolgálatok a kerület több pontján is elérhetőek.