GREGORIÁLIS A RÁKOSLIGETI ISKOLÁBAN

 A Gregor József Általános Iskola október 4-én rendezte hagyományos Gregor-napi rendezvényét, az ún. Gregoriálist. A rendkívül színes forgatag feledtette a komor időt is, mindenfelé boldog szülő- és gyermekarcokkal találkozhatott, aki kilátogatott a nagyszabású eseményre. A programok közül mindenki megtalálhatta a számára legkedvesebb elfoglaltságot. Aki sportolni szeretett volna, az strandröplabda- és streetballbajnokságban mérhette össze erejét, a legkisebbek lovagi tornán mutathatták meg ügyességüket, és természetesen a futóverseny sem maradhatott ki a sportesemények sorából. Aki kicsit kevésbé fáradságos kikapcsolódásra vágyott, óriás társasjátékokkal foglalhatta el magát. Az ügyes kezűek  kézműves foglalkozásokon vehettek  részt: karkötőt, őszi ajtódíszt, festett pólót, üvegfestett mandalát készíthettek, nemezelhettek, kovácsolhattak. A színpadi produkciók érdekessége  az volt, hogy a fellépő csoportok – Forgórózsa néptáncegyüttes, Bartók Béla AMI Ütős Együttes, Pixie Dance, Akrobatikus Rock and Roll – mindegyikében felfedezhettünk gregoros diákot.  A rendőrkutyás bemutató hatalmas sikert aratott, mint ahogy a pedálos gokart, a Sarkadudvar középkori játszóháza, valamint az interaktív harcművészet  is a Barantásokkal. A hangulatot csak tetőzte az osztályok bográcsozása: közel húsz helyen készültek finomabbnál finomabb ételek a szülők jóvoltából. Nem volt kétséges, hogy a Gregoriálison még jobban összekovácsolódott az iskola szülő-pedagógus-tanulói közössége.