IDÉN IS MEGRENDEZTÉK KERÜLETÜNKBEN A “SZERETET KARÁCSONYÁT”

 Kígyózó sor fogadott mindenkit december 19-én reggel a Péceli út 106. szám alatti Vöröskereszt irodában. Az ajándékcsomagokért jöttek a nagycsaládosok, az egyedül élő, kis jövedelmű nyugdíjasok. Immár tizenegyedik  éve fog össze az ünnepek előtt az önkormányzat, valamint az említett szervezet kerületi kirendeltsége, és tartja meg együtt a „Szeretet Karácsonya” elnevezésű akciót. A tartós élelmiszercsomagok mellett számos játék, könyv és ruhanemű talált új gazdára a kezdeményezésnek köszönhetően, amelyben a gyermekek kedvükre válogathattak a több száz ajándék közül.  A karitatív szervezet idén is több mint 350 darab élelmiszercsomagot osztott ki. A jótékonysági megmozdulásra évről évre nagyobb igény van, sikeressége pedig önmagáért beszél. – tette hozzá Mészáros Imréné, a XVII. kerületi vöröskereszt vezetője. Az adományok idén is a legkülönfélébb helyi és egyéb szervezetek felajánlásával gyűltek össze.

A rászorulók nagy örömmel vették át ajándékaikat Riz Levente polgármestertől is, aki évről évre segít az osztásban. A csomagok nem voltak egyformák, de mindenki megtalálhatta a kedvére valót, illetve azt, amire a legnagyobb szüksége lehet.