INGYENESEN TANÍTOTTÁK AZ ÚJRAÉLESZTÉST A KERÜLET BEVÁSÁRLÓKÖZPONTJÁBAN

 Október 16-án, az Újraélesztés Világnapja alkalmából rengeteg helyszínen tartottak ingyenes újraélesztési tanfolyamokat országszerte. Kerületünkben a helyi bevásárlóközpont adott otthont a figyelemfelkeltő rendezvénynek. A kezdeményezéshez a rákoskeresztúri mentőállomás tagjai is csatlakoztak, és az áruház előterében várták a látogatókat, akik a vásárlást megelőzően -vagy éppen utána- elsajátíthatták  a reanimáció, azaz az újraélesztés alapjait.

Gáspár Attila mentőtiszt a helyszínen úgy nyilatkozott: ez az informatív bemutató ugyan nem helyettesíti a szintén ingyenesen igénybe vehető négy órás képzést, ahol a résztvevők magas szinten sajátíthatják el az újraélesztést illetve a defibrillátor használatát, azt viszont elősegíti, hogy szükség esetén az emberek egyáltalán el merjék kezdeni az újraélesztést a mentők kiérkezéséig.

Az ún. hirtelen szívhalál ugyanis több ezer ember életét követeli Magyarországon, de ha időben kezdünk el lépéseket tenni a megmentésük érdekében, akkor ezt a tragikus eseményt akár hatvan százalékuk is túlélheti.