JAZZ TRIÓ A VIGYÁZÓBAN

 A Kovács Linda trió adott koncertet a Jazzpresszó soron következő, adventi estéjén december 7-én a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A friss formáció egy igazán eredeti és előremutató zenei csemegével jelentkezett a jazzklub színpadán.

A trió az egymás közti kölcsönhatásra építve, a zenei határokat feszegetve jazz standardek és saját darabok újraértelmezésén keresztül hívta igazi zenei körutazásra a hallgatóságot ezen az estén is.

Kovács Linda 2007-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán. A hazai jazz-élet egyik legegyedibb hangú és gondolkodású jazz-énekese, zeneszerzője. A trióban a 2011-ben Junior Príma Díjjal is elismert Fenyvesi Márton gitáros, generációjának kiemelkedő egyénisége is játszik. A trió harmadik tagja pedig Dés András, az egyik legkeresettebb hazai ütőhangszeres.

Az együttes egy nagy sikerű erdélyi turnét és számos hazai fesztiválszereplést tudhat maga mögött.
A különleges adventi koncertet vastaps és persze egy ráadásszám zárta.

 

A Jazzpresszó 2015-ben is várja a műfaj kedvelőit a megszokott helyszínen, a megszokott időben. Legközelebb, január 18-án a Muck-trió koncertjét élvezhetik.