JÓTÉKONYSÁGI FUTBALL KUPA A KERÜLETBEN

 A Gregor József Általános Iskola adott helyet 2014-ben az Ifjúsági Koordinációs Központ és a Rákoscsabáért Közhasznú Egyesület által szervezett meghívásos focitornának. A jótékonysági futball kupát a kerületi szervezetek immáron 3. alkalommal hívták életre, melyet dr. Füzesi Péter, rákoscsabai önkormányzati képviselő, a rendezvény védnöke nyitott meg.

A karácsonyi sporteseményre egyébként ebben az esztendőben 7 csapat nevezett a vidékről és a fővárosból. A legtávolabbról érkezett alakulat Komáromból jött el a rákosligeti helyszínre.

A tornakupa döntőjében az A és B csoport első két helyezettje mérte össze tudását, a legjobb 3 alakulat érmet, illetve kupát  kapott a szervezőktől. A versenyt végül a IX. kerületi Lónyay utcai Ref Gimnázium diákjai nyerték. A rendezvény a sport szeretetén kívül a nehéz sorsúak megsegítéséről is szólt.

- Szerintem ez mindenki számára egy nagyon nagyszerű érzés, hiszen úgy tudunk jótékonykodni, hogy közben mi is élvezzük ezt a tevékenységet, és a fiatalok is inkább kifizetik a magasabb nevezési díjat, mert tudják, hogy abból a pénzből azon kerületi társaik fognak részesülni, akiknek a karácsonyi ünnepét teszik szebbé, ezért mindenki örömmel tesz eleget a meghívásnak minden évben. –nyilatkozta az eseménnyel kapcsolatban dr. Füzesi Péter.

A focikupa bevételét, a 100 ezer forintos segítséget idén rákoscsabai rászoruló nagycsaládosok között osztották szét Karácsony előtt a szervezők.