KIÁLLÍTÁS ÉS DÍJÁTADÓ AZ ERDŐS RENÉE HÁZBAN

 1989 óta ünneplik a Magyar Kultúra napját annak apropóján, hogy Kölcsey Ferenc 1823 január 22-én befejezte a Himnusz kéziratát. Rákosmente képző-, ipar-, és fotóművészei hagyományosan egy tárlattal kedveskedtek ebből az alkalomból az Erdős Renée Házban. Az idei, január 25-én megtartott rendezvényen jelen volt Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Fohsz Tivadar alpolgármester, valamint Szabó Tiborné, Hatvani Zoltán és Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselők, akik egyúttal az este folyamán kiosztott díjak összegét is felajánlották.

Dunai Mónika üdvözlőbeszédében kifejtette: a Kultúra napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes gyökereinknek, a régmúltból építkező szellemi és tárgyi értékeinknek, amelyből oly sokszor merít a kortárs művészet. A mostani tárlat a képviselőasszony meglátása szerint módot ad a kerület alkotóinak arra, hogy sokféle művészi formában közvetítsék az emberben és a természetben megnyilvánuló titkokat.

Harmincnégy művész tisztelgett alkotásaival a Magyar Kultúra Napja előtt, Dunai Mónika mindnyájuk nevét felolvasta a rendezvényen. Majd Leskó-Dely Tercia zenetanár és népdalénekes produkciója következett, D. Udvary Ildikó művészettörténész, a Pesterzsébeti Múzeum igazgatója pedig egyenként emelte ki és foglalta össze az egyes kiállítók műveinek jellegzetességeit.

A 2015-ös tárlat anyagát – az előző évek gyakorlatához hasonlóan – most is szakértő zsűri bírálta el, nevesítve az idei év díjazottjait. Ennek alapján Vitárius Nikoletta grafikusművész, Kusovszky Bea és Váry Zsófia festőművész, valamint Bánkuti István szobrászművész részesült külön elismerésben.

Kelemen Dénes Lehel egy festményt ajándékozott az Erdős Renée Háznak, Borse Károly, a Rákosmenti Oldtimer Egyesület elnöke régi írógépet, gramofont és magnetofont adományozott, Szakáll Ágnes és Lakatos Bálint pedig könyvekkel, hajdani képeslapokkal gazdagította az intézményt, ők ajándékcsomaggal távozhattak. A rendezvényt népdalcsokor és Kányádi Sándor költeménye zárta. A közönség előre kiosztott szavazólapon jelölhette meg a legjobbnak gondolt alkotásokat, a legtöbb szavazat birtokosa ugyanis  közönségdíjat kap, amelyet Szabó Tiborné képviselőasszony finanszírozott. Ennek átadására a kiállítás zárónapján, február 15-én vasárnap kerül majd sor.