KIÁLLÍTÁS NYÍLT A CZIMRA ISKOLA TANULÓINAK MUNKÁIBÓL

 November 21-én került sor a Czimra Gyula Általános Iskola "Fantázia, erő és őszinteség" című rajzkiállításának megnyitójára a Rákoshegyi Közösségi Házban. Kuli Ferenc, az iskola igazgatója a rendezvény fő koordinátoraként büszkén beszélt tehetséges diákjairól a nyitóünnepélyt színesítő műsorszámok felkonferálása közben.

A rendezvényen felszólaló Fohsz Tivadar alpolgármester szintén örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy jó rajzkészséggel megáldott gyermekek élnek Rákosmentén. Mint elmondta: hasznos teret engedni a gyerekeknek az önkifejezésre, hiszen ez a későbbiekben is hasznukra válik majd.  A tárlat címére utalva pedig kifejtette: meglátása szerint valóban nagyon sok rajzban benne van az erő, az őszinteség pedig a gyermeki lélekből fakadóan az összes alkotásban megtalálható.

A beszédet követően egy mese hangzott el az iskola egyik tehetséges diákjának előadásában, majd Kukucska János grafikus osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

- Az alkotó gyermek és az a személy, akinek ő megmutatja rajzát, tulajdonképpen világnyelvet beszél egymással, hiszen éljenek bármely két pontján is a világnak, a képeken keresztül tudnak kommunikálni, ezáltal pedig egyfajta empatikus kapcsolat is kialakul közöttük. – mondta el a képzőművész.

A megnyitó végén Szőke Dia, a Czimra Gyula Általános Iskola tanulója énekelte el az Óz, a csodák csodája című film betétdalát, majd a közönség elmerülhetett a képek tanulmányozásában.