KOMPLEX MENTÉSI GYAKORLATON VETT RÉSZT RÁKOSMENTE POLGÁRI VÉDELMI TÖRZSE ÉS ÖNKÉNTES SZERVEZETE

 A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság ún. katasztrófavédelmi együttműködési gyakorlatot tartott november 8-án, szombaton a IX. kerületben. A bemutatóval egybekötött gyakorlat célja, hogy a hivatásos és önkéntes állomány bemutassa, miként tud együtt végrehajtani egy komplex, több helyszínen zajló veszélyhelyzet-kezelési, mentési műveletet. A gyakorlat arra a feltételezett helyzetre épült, hogy egy téli időszakban bekövetkező, összetett katasztrófahelyzet áll elő a fővárosban, amelynek a felszámolásához a hivatásos erők segítségül hívják az önkénteseket.
Az egynapos szakmai felkészülésen 28 önkéntes egyesület és szervezet volt jelen, összesen több mint 300 fő, köztük huszonkét rákosmenti lakos. A mieink feladata a beavatkozást megkezdő, műszaki mentés volt. Önkéntes Szervezetünk JVBT-55 lánctalpas mentő-vontató erőgépe egy „hó fal torlaszt” távolított el, mely a bajba jutottakat szigetelte el a segítségükre siető, tűzoltó-, mentő járművektől. A „Bika” pár perc alatt áttört az öt méter magas homok dombon, s a civil járművek áthaladását a XVII kerület PV Törzsének tagjai egyengették szorgos lapátolással.