LÁTOGATÁS A BUDAKALÁSZ GIMNÁZIUM RÁKOSHEGYI TAGINTÉZMÉNYÉBEN

 A Budakalász Gimnázium rákoshegyi tagintézményében tett látogatást Riz Levente polgármester október 6-án, akit Széles Tamás tagintézményvezető fogadott.  A városvezető látogatásakor örömmel értesült róla, hogy több mint háromszáz, főként kerületbeli felnőtt vállalta itt a tanulást a munka és család mellett.

Beszédében egyebek mellett azt is kifejtette:  reméli, hogy ezek a felnőttek érettségivel a zsebükben, a kerületben megvalósuló munkahelyteremtő beruházásoknak köszönhetően könnyebben találnak majd az elvárásaiknak megfelelő állást a későbbiekben.

A látogatás egy közös csoportképpel zárult.