LEZAJLOTT AZ IDEI ÉTELOSZTÁSI AKCIÓ MÁSODIK FÁZISA – MÉG 14 PÉNTEKEN ÁT VÁRJÁK A RÁSZORULÓKAT

 Ismét ételt osztott a kerület központjában Rákosmente Önkormányzata, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és az Adományház november 21-én. Az ebédek kiporciózásába ezúttal készséggel bekapcsolódott Horváth Tamás alpolgármester is, az eseményeket pedig ismét Szabó Tiborné, Rákoshegy önkormányzati képviselője koordinálta.

A forró gulyás, a meleg tea, valamint a puha kenyér kiosztásában minden alkalommal számos magánszemély, civil szervezet közreműködik. Mint ahogyan azt a Rákoscsabai Jókai Mór Református Általános Iskola pedagógusai, tanítványai is tették, akik ezúttal már másodízben segédkeztek a pénteki ételosztáson.

Ágotai Ferenc, az iskola igazgatója reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy önkéntesen jótékonykodó diákjai talán másként állnak majd ezek után a rászoruló emberekhez, és egyáltalán magához az élethez, ha személyesen is részt vesznek az akcióban.

A nagyszabású karitatív kezdeményezés minden héten pénteken 13 órától várja a segíteni szándékozókat, valamint a kerület nehéz sorsú lakóit.