MAGÁNYOS KÓRHÁZI BETEGEK NAPJA A BAJCSY KÓRHÁZBAN

 A Magányos Kórházi Betegek Napját tartották meg december 19-én a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben.

Dr. Bodnár Attila főigazgató elmondta, a magányosság okozta lelki teher főleg az ünnepek táján jelentkezik erőteljesebben, ezért  úgy gondolta, hogy karácsony előtt néhány nappal, életre hívják ezt a kezdeményezést.  Ezen a napon bárki, aki úgy gondolta, hogy van ideje, és indíttatása, hogy egy lábadozó ember életébe egy kis szeretetet csempésszen, megtehette azt. A Bajcsy kórház a látogatókat az erre igényt tartó betegekkel egyeztetve a magányos emberek kórtermeihez irányította. December 19-én Dr. Bodnár Attila Főigazgató először a Krónikus Belgyógyászatot, ezt követően pedig a Belgyógyászatot látogatta meg. A Magányos Kórházi Betegek Napja  - annak reményében, hogy a kezdeményezés más egészségügyi intézményekben is meghonosodik -, így, első alkalommal a sajtó nyilvánossága előtt zajlott.