Mária Evangéliuma – A rockopera oratóriumi változatát mutatták be a 20 éves Rotunda közreműködésével

Tolcsvay László - Müller Péter - Müller Péter „Sziámi”: Mária Evangéliuma c. rockoperájának oratóriumi változatát adták elő május 13-án a 250 éves, zsúfolásig megtelt Rákoscsabai Nepomunki Szent János Római Katolikus Templomban. Az előadáson szólót énekeltek; Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Tolcsvay László, Tóth József és a Rotunda szólistái. A nemzetközileg ismert rákoscsabai énekegyüttest pontosan 20 éve, 1992-ben a karnagy, Tóthné Mózer Annamária alapította meg... A kórus szárnyalása pedig azóta is töretlen. Tolcsvay Lászlóval több mint 12 éve dolgoznak együtt a Mária Evangéliumában, valamint a Magyar Misén. A mostani koncert az ez évi, jubileumi programsorozat első állomása volt. A közönség állva, könnyekkel áztatott arccal köszönte meg az előadást.