MEGHATÓ ÉS FELEMELŐ ÉLMÉNYT NYÚJTOTT ILOSFAI KRISZTIÁN KIÁLLÍTÁSA

 Éles Gábor gitárművész játéka nyitotta meg Ilosfai Krisztián „Hetedik nap” című kiállítását november 21-én a Rákoscsabai Közösségi Házban.

A rendezvényen többek között tiszteletét tette Virág Mihály rákoscsabai önkormányzati képviselő, aki köszöntőjében utalt rá: a művész a szívében, lelkében, szellemében hordozta a kiállítás két és fél évnyi anyagát, művei pedig annak a szemét is magukra vonzzák, akik nincsenek művészi vénával megáldva. Szerethető a művész és a művészet, ez utóbbi pedig szerethetővé teszi azt a világot, amelyben élünk, hinni kell tehát a művészet erejében. – hangsúlyozta a képviselő, aki személyes tónusban méltatta Ilosfai Krisztiánt és annak alkotásait, csak úgy, mint Salamon György festőművész.

- Ilosfai Krisztián minden vonatkozásban feszegeti a kereteket. A nyers életösztön és a maradék keresztény civilizáció billegő deszkáin egyensúlyoz, nem veszi észre, hogy menekülnie kell, hiszen a süllyedés a számára annyira érdekes. Ő a kísérletező művész prototípusa. Kérdéseket tesz fel képek formájában pasztellkréta segítségével - minden idők legfinomabb, legérzékenyebb festékanyagával-, amely megerősíti az emelkedett hatást. – ezekkel a szavakkal jellemezte a kerületi festő munkásságát művésztársa, majd pedig a megnyitóünnepség lezárásaként ismét Éles Gábor zenélt a jelenlévőknek.