MÉRY ÁGNES VIKTÓRIA KIÁLLÍTÁSA A CSEKÓBAN

 A Magyar Kultúra Napját ünnepelték január 25-én, vasárnap a Csekovszky Árpád Művelődési Házban is. A Rákosligeten élő és alkotó ruhatervező, nemezkészítő Méry Ágnes Viktória ”Sokoldalú állatbunda - hagyományos és mai nemezek"című kiállításának megnyitójára várták a szervezők az érdeklődőket. Ezt követően a Gregor József Általános Iskola Kórusának műsora, valamint irodalmi pódium előadása szórakoztatta a nagyérdeműt. 

Zollai Veronika moldvai népdala nyitotta a január 25-i Csekovszky Árpád Művelődési Házban megtartott két részletből álló ünnepi programot. Ennek első állomása Méry Ágnes Viktória ruhatervező, nemezkészítő ”Sokoldalú állatbunda - hagyományos és mai nemezek" című kiállításának megnyitója volt.

Lakatos József Péter tolmácsolásában Kis Anna Fohász c. verse csendült fel. majd Vidák István textilművész, akadémikus nyitotta meg a tárlatot. A kiállítót szorgalmas diákként, ötlet-teli és kitartó művészként jellemezte, továbbá reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jelen kiállítás egy hosszú sorozat első állomásalesz majd Méry Ágnes Viktória életében.

Az iparművész megköszönte a lehetőséget, külön kiemelve Rózsahegyi Péter képviselő személyét, aki nélkül a tárlat nem jöhetett volna létre. A műsor első felét Zollai Veronika újabb népdalcsokra zárta. Ezt követően a Gregor József Ált Iskola diákjainak műsora következett. Méry Ágnes Viktória kiállítása február 8-ig tekinthető meg a Cseko Házban.