NEGYEDSZER IS KERÉKPÁROSBARÁT TELEPÜLÉS LETT RÁKOSMENTE

 A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarországért Szövetséggel közösen nyolcadik alkalommal hirdette meg Kerékpárosbarát Település és „Kerékpárosbarát Munkahely 2014 elnevezésű pályázatát. 2014-ben összesen 30 település és 39 munkahely nyerte el és viselheti egy éven keresztül a megtisztelő „Kerékpárosbarát” címet. Rákosmente az egyetlen olyan kerület Budapesten, amely immáron negyedik éve büszkélkedhet a díj birtoklásával. Az elismerést Riz Levente polgármester vette át Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkártól 2014. november 21-én, Balatonkenesén. 


Az államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az önkormányzatokkal és civil szervezetekkel együttműködve számos akcióval népszerűsíti a kerékpározást. A Bringázz a Munkába!- megmozdulás minden alkalommal rekordokat dönt a résztvevők számával, egyre több önkormányzat és munkáltató jelentkezik a Kerékpárosbarát Település és Munkahely címre. A pályázatok elbírálásában egyaránt fontos szempont volt a kerékpáros infrastruktúra nagysága és minősége, a helyben szervezett kerékpáros rendezvények, a szemléletformálás terén tett lépések, vagy a fejlesztésekre fordított keret mértéke is.