ELŐADÁSSOROZAT AZ ÖSSZEFOGÁS ÓVODÁBAN

 Szakmai fórumot tartottak az Összefogás Óvodában.

A gyermekkorban jelentkező agresszivitás okairól és annak kezelési módszerei kapcsán indult több részes előadássorozat a Madárdomb szélén, az Összefogás Óvodában. A szakmai fórumon többtucat szülő vett részt.

INTERAKTÍV TERMÉNYKIÁLLÍTÁS GYEREKEKNEK

 Interaktív terménykiállításon vehettek részt a gyermekek szeptember 25-én és 26-án a Rákoskerti Művelődési Házban. A kiállítást többek között a művelődési ház és a kerületi kertbarát körök támogatták.

A gyerekek maguk is pályázhattak különböző alkotásokkal, a díjkiosztót szeptember 26-án tartották. A terménybemutató sikerére jellemző,hogy a két nap alatt a több mint 600 kisóvodás látogatta meg a rendezvényt.

HERCZEGEK KIÁLLÍTÁSA A BALLONYI GALÉRIÁN

Közös kiállításon mutatja be alkotásait a rákosmentieknek Herczeg István grafikus és festőművész, valamint fia, ifj. Herczeg István üvegművész a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Az egymással szoros rokoni kapcsolatban álló képzőművészek olaj-és akvarell festményeket, ezeken felül pedig érdekes kidolgozású használati- és üvegtárgyakat tárnak a közönség elé.

„A mi utcánk - a mi jövőnk!” – Több ezres tömeg az idei Autómentes Napon

„A mi utcánk - a mi jövőnk!”- Ezzel a jelmondattal rendezték meg az idei Európai Autómentes Napot szeptember 20-án.

Nyugdíjasok versenye Rákosmentén

10 próba versenyt szervezetett az Életet az Éveknek Nyugdíjas Szövetség Rákosmentén. A megmérettetés évek óta megrendezésre kerül, ezúttal kerületünk biztosította térítésmentesen a helyszínt, ahová 150 nyugdíjas jött el az ország minden részéről.

Autómentes Nap Rákosmentén - A Rákosmente TV sátránál újfent játék vár mindenkit!

A szeptember 19-ei Autómentes Nap programjait megtalálják az alábbiakban csatolt fájlokban!

Utoljára ült össze a testület a 2010-14-es önkormányzati ciklusban

Szeptember 18-án tartotta rendes ülését Rákosmente Képviselő-testülete, amely a 2010-2014-es önkormányzati ciklus utolsó ülése is volt egyben. Riz Levente polgármester szerint a testület eredményes munkát végzett, amelyet az elmúlt 4 évben megvalósított fejlesztések sorozata is bizonyít, sőt még számos beruházás van folyamatban. A testület a 4 év alatt összesen 59-szer ült össze, ez időben majd egy teljes hetet jelent. Az októberben záruló ciklus alatt sikerült az önkormányzat költségvetését is megfordítani: most több a bevétel, mint a kiadás.

Indul a bankok elszámoltatása – Lakossági fórumot tartott a rákosmenti Fidesz

Lakossági fórumot tartott szeptember 17-én a Fidesz rákosmenti szervezete, amelyen Riz Levente polgármester, egyben az október 12-ei választás polgármesterjelöltje bemutatta a párt önkormányzati képviselő-jelöltjeit, valamint összegezte a FIDESZ-KDNP jövőbeni céljait. Ennek fő pontjai a városrehabilitáció, a munkahelyteremtés és az egészség, sport, rekreáció hármasa.

Közszolgálati nyugdíjas találkozót tartott az önkormányzat

Rákosmente Önkormányzata első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal szervezte meg szeptember 19-én a közszolgálati nyugdíjas találkozót. A Polgármesteri Hivatal volt munkatársait ebéd és Zsuzsa Mihály meglepetésműsora várta. Az eseményen részt vett Riz Levente polgármester dr. Rúzsa Ágnes jegyző, Horváth Tamás és Fohsz Tivadar alpolgármesterek, illetve dr. Mód Kristóf aljegyző.