RÁKOSMENTI INDULÓK A 2015-ÖS BUDAPEST-BAMAKO RALLYN

A Budapest-Bamako amatőr autóversenyzők és a profi kalandorok éves zarándoklata a fekete kontinensre.  Egy veszélyes, minimál asszisztenciás tájékozódási verseny, egy hatalmas jótékonysági és közösségi esemény, ahol olyan emberek találkozhatnak, akiket közös cél vezérel és motivál: a kihívásoknak való megfelelés.

Idén tízedik, jubileumi futamához érkezett a Budapest-Bamako autós verseny. Amint az már hagyomány, színesebbnél színesebb és viccesebbnél viccesebb gépjárművek álltak rajthoz január 16-án a Lurdy Háznál, az indulók között pedig egy péceli és rákosmenti különítmény is helyet kapott.

A Rákosmente Oldtimer Egyesület tagjai között van Balázs Ottó, aki ahhoz a péceli ötfős társasághoz tartozik, akik elindulnak az idei, 2015-ös Bamako rallyn. A szervezet elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: megható és felemelő, hogy az egyesület útjára bocsáthat egy olyan csapatot, amely ilyen bizonytalan helyre megy.

- Partnerek voltunk a szervezésben, és ha szükséges, segítünk is mindenben. A történelmi értékek megbecsülése nélkülözhetetlen a kultúr-világ számára. Mi –Rákosmente önkormányzatához hasonlóan - pontosan erre való tekintettel támogatjuk az indulókat. – hangsúlyozta az egyesület vezetője.

Robur még sosem volt jelenaversenyben a Bamako rally megrendezésének eddigi tíz esztendeje alatt. Most pedig kettő csapat is elindult egy-egy ilyen típusú járgánnyal: a szentesiek, és a péceliek. A két társaság között egyébként nagyon jó az összhang, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy mint arról Balázs Ottó beszámolt: van egy vonórúd, amely mindkét járművel kompatibilis, tehát ha bármilyen gond adódik, el tudják vele húzni egymást az esti táborhelyig. Ez azért is fontos, mert odafelé még van, visszafele bizony már nincsen katonai biztosítás az utakon. Akkor mindent önállóan kell megoldani, ezért a túrának ez a része jelenti a legnagyobb kihívást.  Ha minden rendben halad, akkor a roburos fiúk február 21-22-én érkeznek majd vissza.

A már megemlített Balázs Ottón kívül Magyar Zoltán, Szirmai Gábor, Jármi Zsolt és Szabó József vág majd neki a hosszú útnak. - Szerencsére öt olyan ember alkotja a csapatot, akik nem nehezítik meg egymás dolgát vitákkal, lázadozásokkal, mindenki tudja, hogy mit várhat. –meséli Ottó.  Ki vannak osztva a feladatok, de nemcsak az előrehaladásra koncentrál majd a legénység: azt tervezik, útközben gyakorta forog majd a kamera. Film, sőt Szirmai Gábor afrikai témákat gyakorta feldolgozó író jóvoltából könyv is születik majd kalandjaikból. Emellett pedig jótékonysági megmozdulásaik is lesznek: iskolás gyermekek számára visznek adományokat Afrikába.

Ottó tíz évig kamionozott, megjárta a boszniai háborút, majd azt érezte, hogy ki kell törni, új helyekre eljutni. Nem ismeretlen már számára nagy távolságok megtétele viszontagságos környezetben. Úgy véli, egy régi járművel és egy jó csapattal nagyszerű lesz a Bamako-túra is.

 - Ha lerobbanunk, akkor legfeljebb szerelünk néhány órát tökéletes összhang közepette, aztán nevetve megyünk tovább, miután megoldottuk a dolgot. Kihívásként éljük meg ezt mindenképpen. – hangsúlyozta, kiemelve, hogy nem ijed meg a felmerülő nehézségektől.

A csapat tagjai Bamako rallyn való részvétel anyagi feltételeit önerőből teremtették meg, mindenki több évig gyűjtögetett rá. Nem állnak meg azonban akkor sem, ha már túl lesznek a megmérettetésen. Távolabbi tervük egy fél évet magában foglaló Föld körüli út, előreláthatólag ugyanezzel a csapattal. 2016 április 1-jén indulnának, és a riói olimpiát nem kihagyva valósítanák meg grandiózus céljukat, ami rengeteg pénzt és szponzorációt igényel, valamint magas szintű szervezést.

A 2012-es londoni olimpia óta egyébként nem volt a hetven lóerős Robur kisbusz megmozgatva, szét kellett szedni a futóműveket, fel kellett újítani a terepváltót és a generátort, sok időt igénybevett tehát a Bamako rallyra való felkészülés, ami munka és család mellett tényleg nem volt egyszerű.

Horváth Tamás alpolgármester szintén ott volt az indulásnál, és mint kiderült, szívén viseli a kerületi kötődésű csapat sorsát: a roburosoknak már a londoni olimpiára való kijutását is támogatta az önkormányzat. - Nem tudom, mi visz rá embereket, hogy egy ilyen kockázatos útra elinduljanak. Csak csodálni tudom őket. –fejezte ki elismerését a kerületvezető. 

Rákosmente másik indulója a Toyota terepjáróval rajthoz álló Gyurman Zoltán volt, aki nem először indul a megmérettetésen.

Mások Trabanttal vágtak neki a Bamakónak, és bár első ízben vállalkoztak erre a túrára, egy évvel korábban a kicsi kocsi próbaútja az Északi sarkkör felé vezetett. Az expedíció két hónapon át tartott zord időjárási körülmények között, és a Bamakóra való felkészülést szolgálta. – mesélte Badár Zsolt, aki civilben hegymászó expedíciók szervezésével foglalkozik.

A Bamako rally életre hívója és főszervezője, Szabó G. András (közismertebb nevén Villám Géza) a rajtnál állva idézte fel a kezdeteket, amikor tíz esztendővel ezelőtt két barátjával ücsörgött a konyhaasztalnál, térkép, atlasz és internetes alkalmazás mellett, és azon gondolkodott, hogy a dakar útvonalán miként lehetne lejutni Bamakóig úgy, hogy minél kevesebben pusztuljunk el a sivatagban. A többi – ahogyan fogalmazott – már történelem. Sok sikert kívánt a versenyzőknek, és jó idegzetet az elkövetkező két héthez

Molnár Márk és Kata motorral készült a Bamakóra, az ifjú házasok nászútjukat vonták össze az öthetes eseménnyel, - mint mesélik - az előző verseny céljánál volt a lánykérés.

- Nagyon hívogató a számunkra felfedezetlen területeket, idegen kultúrákat megismerni. – mondta el a fiatalasszony, aki fátyolban, esküvői csokorral a kezében feszített a hátsó ülésen, az esküvői hagyományoknak megfelelően pedig a tömeg közé dobta csokrát, mielőtt elrajtolt volna férjével Afrika felé. - A motor általában kibír mindent, inkább magunkat kellett tuningolni, hiszen a sofőr meg az utas inkább a gyenge láncszem. A hozzáálláson múlik minden, de mi ketten eléggé fanatikusak vagyunk. –nyilatkozta az újdonsült férj, aki elszántan vágott neki a túrának.

Nemcsak ők hívták fel magukra a figyelmet egyedi öltözetükkel: a versenyzők többségére ugyanígy jellemző volt a mókás öltözékekben, látványos jelmezekben való felvonulás.

A helyszínre látogató Dunai Mónika országgyűlési képviselő a kavalkádszerű hangulattal kapcsolatban elmondta: bár az elindulás napján csak a show-elemeket látjuk, de nagyon komoly sportemberek vesznek részt a túrán, hiszen ez valójában egy nagyon kemény út. Hozzátette: ha ezek az emberek célba érnek, akkor a teljesítményük által a mi hírünket is viszik szerte a világban.

 Sidney Van Den Bosch, azaz Miss Earth Hungary indította el a versenyzőket a rajtnál, és mint Magyarország királynője búcsúzott a versenyzőktől, de mint mondta: ő maga is szeretne jövőre a versenyzők között lenni, hiszen az általa megnyert szépségversenyhez hasonlóan az autós megmérettetésben is hatalmas kihívást lát, és ezen a területen is szeretne majd megmérettetni.

Egy másik népszerű és dekoratív induló, Bódi Sylvi számára azonban máris megadatott, hogy a saját csapatával képviseltethette magát a versenyen. Először vesz részt a Bamako rallyn, de mint elmondta, volt már különféle dzsipes túrán, egyszer Namíbiát is végigjárta, társaival 4000 kilométert vezetett le 10 nap alatt. Sylvi nem tart attól, hogy nőként nem tud majd helytállni a versenyben, hiszen – mint mondta – kellően fiúsítva van, így aztán az autóvezetést sem fogja majd kihagyni.

Az induláskor mindegyik versenyző optimista, izgatott és tele van várakozással, ami nem is csoda, hiszen az előttük álló öt hét során ugyanis felejthetetlen élményekben részesülnek. A rendezvény legfőbb célja pedig mi más lehetne, hogyha nem ez.