RÁKOSMENTI TEKÉZŐK SIKEREI

 A Rákoshegyi VSE idén is jelentős számú versenyzővel képviseltette magát az országos rendszerű, feljutásos Utánpótlás Egyéni tekeverseny budapesti állomásán. A versenyt két korcsoportban rendezték mindkét nem számára a TÜKER MSC tekepályáján. - számolt be róla Rózsa Balázs. Mint ahogy azt a Rákoshegyi VSE elnökségi tagja elmondta: a serdülő lányok között Tóbiás Anett 547 fás eredményével aranyérmes lett, Bálintfy Cintia ötödik, Paulinszki Klaudia hatodik, Kis Horváth Luca – a mezőny legfiatalabb versenyzőjeként – nyolcadik helyezést ért el. A serdülő fiúknál Diviki Szabolcsnak az ötödik helyet sikerült megszereznie. Az ifjúsági lányok versenyében Urbán Brigitta negyedik lett, Fekete Ágnes hetedik, Parti Evelin pedig nyolcadik. Bálintfy Melinda kilencedikként végzett a versenyen.