SZOCIÁLIS KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS RÁKOSMENTÉN

 Rákosmente Önkormányzata a helyi civil szervezetek, kerületi egyházak és szociális alapítványok részvételével december 2-án, kedden szociális kerekasztal beszélgetést tartott a Polgármesteri Hivatalban. Az eseményen Fohsz Tivadar alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében elsőként a „Fogyatékkal élők világnapjáról” tett említést, melyet az ENSZ döntése értelmében 1992 óta, minden év december 3-án tartanak világszerte. Ez alkalomból megtekintették a vendégek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által készített kisfilmet, melyben a fogyatékossággal élő emberek elfogadásának fontosságára hívják fel a figyelmet. Rákosmente Önkormányzata célul tűzte ki a kerületi szociális háló folyamatos erősítését és szélesítését, így a tanácskozás további részében olyan aktuális kérdések kerültek megvitatásra, mint például az Idősbarát Önkormányzat alapjainak megteremtése, a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való együttműködés szorosabbra fűzése, valamint a hajlék nélküli embertársaink segítésével kapcsolatos feladatok, különös figyelemmel a téli időszakra.