TÁRLAT A HOLOKAUSZT EMLÉKÉV APROPÓJÁN AZ ERDŐS RENÉE HÁZBAN

 Az idei esztendő kerületi szinten utolsónak szánt Holokauszt Emlékévvel kapcsolatos eseményét tartották meg október 21-én az Erdős Renée Házban.

 A „Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a XX. század első felében” elnevezésű kiállítás a kecskeméti  Katona József  Múzeum anyagából állt össze: harminc művész negyvennégy alkotását hozták el Rákosmentére a szervezők.

A megnyitón köszöntőt mondott Pászti András, Kecskemét képviselőtestülete kulturális bizottságának alelnöke. Mint kiemelte: a tárlat egy különleges város üzenetét hozza el a rákosmentieknek. Azt, hogy milyen jelentős az a kultúrkincs, melyet a magyar zsidő képzőművészek hagytak ránk.

Az ünnepségen résztvevő Fohsz Tivadar alpolgármester beszédében egyfajta elmélázásra, elgondolkodásra biztatta a tárlat látogatóit arra vonatkozóan, hogy mit is fejezhetnek ki az egyes képek, valamint mennyi értékes embert vesztettünk el a holokauszt által.

Gyergyádesz László, a kiállítás kurátora kifejtette: az emlékév apropóján a többség bizonyosan olyan tárlatra számított, ahol a holokauszt borzalmait állítják előtérbe fotók és dokumentumok segítségével, de a kecskeméti anyagok inkább a pozitívumokat, az értékeket sugallják majd a látogatók felé.

A művészettörténész továbbá azt is kihangsúlyozta, hogy a XX. század első felének igen erős asszimilációs vággyal rendelkező alkotói a magyar nemzeti művészetért tevékenykedő művészeknek tartották magukat, akik ténylegesen valami hasznosat szerettek volna létrehozni, és nem propagálták származásukat.

Hódos Mária muzeológus, az Erdős Renée Ház munkatársa elmondta:  nagyon fontosnak tartja, hogy egy ilyen tematikájú és kvalitású anyagot a Rákosmentén élők helyben megnézhetnek - méghozzá a nagy múzeumok jegyárainak töredékéért.

Hozzátette: minden kerületi iskolát személyesen hívott mega kiállításra, továbbá reményét fejezte ki az iránt, hogy ezen intézmények művészeti pedagógusai is fontosnak érzik majd ezt a lehetőséget.