TEJPROJEKT A SUGÁR SULIBAN

Egy teljes héten át minden a tej körül forgott a Szabadság Sugárúti Általános Iskolában.  A tejjel kapcsolatos projekthétbe az összes tantárgy bele tudott kapcsolódni – a biológiától az éneken át a matematikáig. Ezeken a speciális tanórákon egyebek mellett a tehenekről, mint állatokról, a tejről, mint hasznos élelmiszerről, valamint a tejfeldolgozás mozzanatairól tanulhattak a diákok.

- A gyerekek megnyilatkozásai alapján bizton állíthatom, hogy nagyon tetszett nekik ez az általunk csak „tejprojekt” névvel illetett akció. – számolt be róla Jurecz Emil, az iskola igazgatója, aki örömét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a gyermekek tudása a feldolgozásra kerülő témakörökben ugrásszerűen megnőtt a projekthét végére. Zárásképpen pedig az iskola tornatermében különböző csoportokat alkotva, kivetítő segítségével, nagy számú közönség előtt konferenciaszerűen adhatták elő a diákok mindazt, amit a tejprojekt akció keretein belül elsajátítottak.