Márton a Római Birodalomhoz tartozó Pannónia tartományban, Savariában, a mai Szombathelyen született 316-ban. Tizenkét esztendősen elhatározta, felveszi a keresztény vallást, előbb azonban édesapja akaratának eleget téve, katonai szolgálatra jelentkezett, ahol szerény, szolgálatkész, megbecsült katonaként tartották számon. Légióját Galliába vezényelték. Egyik ott töltött igen hideg telén minden ruháját elajándékozta a szegényeknek, hogy azok ne fagyoskodjanak, csak egy rend öltözéket tartott meg magának.

Egy didergő koldus láttán azonban megmaradt köpenye feléről is lemondott: kardjával kettéhasította és a koldus vállára terítette azt. Másnap megjelent álmában Jézus, a koldusnak adott lepeldarabot viselve, és így szólt: Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a lepelbe. A hittanuló hamarosan meg is keresztelkedett. Kilépett a hadseregből, hogy a császár helyett Istent szolgálja. A katonaéletet hátrahagyva Hilárius püspök szolgálatába állt, majd álmot látott, és annak hatására visszatért Pannóniába.

Feljegyzések szerint útközben rablók támadták meg, de mégsem bántották, sőt egyiküket Márton megtérítette. Többször megjelent előtte egy titokzatos alak, és folyton arra emlékeztette, hogy bárhová megy és bármit cselekszik, az ördög mindig ott lesz körülötte. Hazatérte után édesanyját az egykor a szombathelyi domonkos templom előtt álló kút vízével keresztelte meg, melynek helyén ma a Szent Mártonnak állított szobor áll. A negyedik században felerősödött az úgynevezett ariánus mozgalom, amely Jézus isteni voltát és a Szentháromság tanát tagadta azzal, hogy azt hirdette: a Fiú nem öröktől való, csupán az Atyaisten teremtménye.

Az eretnek ariánusok elűzték Savariából, így Galliában telepedett le, ahol a falvakban még mindig a pogányság volt jellemző. Ezért Ligugé környékén remeteségbe vonult, kolostort alapított. Buzgó imádsággal két halottat is feltámasztott: egy meg nem keresztelt hittanulót és egy jómódú polgár rabszolgáját. Meggyógyított egy néma leányt, valamint ragályos betegségben szenvedőket.

E csodák és hittérítő munkássága nagyban hozzájárult, hogy Tours püspökének szerették volna választani, ő viszont alázatból és szerénységből egy libaólban rejtőzött el a felkérés elől. A libák azonban elárulták a gágogásukkal, így nem kerülhette el a püspöki kinevezését.

Halála után Magyarországon is több települést és templomot neveztek el róla. Egykori szülőháza helyén most a Szent Márton-kápolna áll Szombathelyen, itt őrzik Márton ujjereklyéjét is. Számos hazánkban is honos néphagyomány kapcsolódik Márton püspök névnapjához. Ilyenkor fizették ki az éves járandóságokat, máshol ez volt a legeltetés határnapja, amikor az állatok behajtása alkalmából Márton-bált rendeztek. Megint máshol vásárnap volt e dátumhoz kötve, melynek többek között a mai napig megtartott dunaszerdahelyi Márton-napi vásár állít emléket.

Szent Márton vesszejének nevezi a népnyelv azt a jellemzően többnyúlványú faágat, amit a pásztorok ajándékoztak a gazdáknak egykoron. Úgy tartották, ahány ága volt az átadott vesszőnek, annyi malacot fialt később a gazda disznaja. A háziak fizetségül mákos vagy túrós rétest kínáltak a kanásznak, a nyírfaágat pedig megőrizték, hogy szerencsét hozzon nekik a továbbiakban.

Szintén a jószágok pusztulását szerették volna megakadályozni azzal a népszokással, hogy Márton napján nem mostak és nem teregettek. Úgy hitték, ha ezt megteszik, elhullanak az állataik. Számos időjárási feltevés is kapcsolódik ehhez az időszakhoz. Ha Márton fehér lovon jön, enyhe lesz a tél, ha barnán, kemény tél várható (akkor az idén alighanem kemény lesz). Ha a lúd jégen jár, karácsonykor vízben poroszkál. Ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél. Borús Márton viszont borús telet hoz…

Vannak olyan szokások, amelyek manapság is szerves részei Szent Márton napjának. Ausztriában jellemző leginkább, de nálunk sem ismeretlen, hogy november 11-én a gyermekek lampionos felvonulást tartanak. A felvonulással a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánják eljuttatni mindenkihez, utalva arra is, hogy régen nem volt közvilágítás, novemberben azonban már korán sötétedett, így fáklyákkal és lámpásokkal világították meg az utat az emberek az esteli misére igyekezve.

A felnőttek ezen a napon kóstolják meg az újbort, hosszú idők tapasztalatai alapján ugyanis ekkorra válik fogyaszthatóvá. Ki Márton napján újbort nem iszik, egész évben szomjazik – tartja a közmondás, melynek van egy másik változata: ki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik.

Szent Mártonhoz kapcsolódik a neve napján tartandó libavacsora is, amelynek létezik egy másik apropója. November 11-e ugyanis a negyvennapos karácsonyi böjtöt megelőző időszak utolsó napja, amikor még megengedett a bőséges ételfogyasztás.