Csaba Ház

Irodalmi est a Csaba Házban - Díjazásra kerültek a legszebb Luca székek is

Az Ascher Oszkár Színház közreműködésével, zenés irodalmi estet tartottak a Rákoscsabai Közösségi Házban. A művészek elsősorban magyar költők verseit adták elő, de saját szerzeményt is hallhatott az költészetkedvelő közönség. Az eseményen a tavaly decemberi Luca széke építőverseny eredményeit is kihirdették. Az első helyezett Rákosmente Önkormányzatának csapata lett.

A természet csodái a Csaba Házban

A  Bársony István Digitális Fotóklub ismét a természet csodáit hozta a falak közé, ezúttal a Rákoscsabai Közösségi Házba. A tárlat január 27-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.

Dunai Mónika képviselő olvasott mesét az Adventi Kakaó Partin

Adventben is magtartották a Csaba Ház egyik legnépszerűbb gyermekprogramját, a Kakaó Partit. A piciknek Dunai Mónika rákoscsabai képviselő olvasta fel "Egy csillag története" című meséjét. A Margaréta bábcsoport előadását követően pedig a gyerekek díszeket készítettek és felöltöztették a Rákoscsabai Közösségi Ház Karácsonyfáját. A kicsik a Kakaó Bárban uzsonnáztak, majd táncra is perdültek.

Hagyományőrzés - Luca széke építő veresenyt tartottak a Csaba Házban

Második alaklommal tartották meg a Luca széke építő versenyt Advent ezüstvasárnapján a Csaba Házban. A versenyen, kerületi szervezetek mellett  a "képviselők csapata" is indult. A székeket januárban a látogatók bírálhatják el.

A Csaba Házban gyűjti a cipősdoboz-ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat

December 17-ig várja a cipősdoboz-ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat. Kerületünkben a felajánlásokat a Rákoscsabai Közösségi Házban gyűjtik. Lehetőség szerint a dobozok alját és tetejét is csomagoljuk be! Ne kerüljön bele törékeny, romlandó, a tetejére pedig írjuk rá, hogy milyen nemű és korú gyereknek szánjuk a meglepetést!

Karácsonyi kiállítás a Csaba Házban

Karácsonyi kiállítás nyílt a Csaba Házban a Csabai Művészeti Szalon gyűjteményéből, ahol 28 művész alkotási kaptak helyet. A tárlat december 18-ig tekinthető meg.

Advent Rákoscsabán

Advent minden vasárnapján, gyertyagyújtással egybekötött programsorozat várja a kerületieket a Rákoscsabai Közösségi Házban. November 27-én Dunai Mónika rákoscsabai képviselő mondott ünnepi beszédet, majd meggyújtotta a Csaba Ház koszorújának első gyertyáját. Ez alkalomra a Harmónia Női Kar készült koncerttel. December 4-én adventi játszóházzal, 11-én Luca széke építőversennyel várják az érdeklődőket. Rákoscsaba még ezen felül is bővelkedik karácsonyi programokban...

Kakaó Party a Csaba Házban!

Családok, gyerekek figyelem! Minden hónapban egyszer Kakaó Party-t tartanak a Csaba Házban, amit népi játszóház is színesít.

A Rákoscsabai Közösségi Ház november 18-án ünnepeli 100. születésnapját. Ez alkalomból egy egyedi tárlat nyílik, ami az épület illetve az intézmény érdekes és különleges múltját mutatja be. 

Selymes és Fémes tárlat a Csaba Házban

"Selymes és Fémes" címmel nyílt tárlata Martonosi Györgynek és Csurák Erzsébetnek a Rákoscsabai Közösségi Házban. A fém képviselője a kerületi ütőhangszeres művész volt. Martonosi allegorikus öko-alkotásai; szobrai és fényképei már ismertek a rákosmentiek előtt. A sokoldalú művész kérte fel a győri selyemfestőt, Csurák Erzsébetet, a Győri Művészeti Fesztivál programigazgatóját és vezetőjét, hogy csatlakozzon hozzá varázslatos selyemfestményivel. A kiállítás színességét Zsigár Cecília kerületi ruhatervező darabjai is fokozzák.

Festmények és szobrok – Megnyílt Csorba Katalin tárlata

Csorba Katalin képzőművész „Apróságok” című kiállítása látogatható a hónap végéig a Csaba Ház galériájában. A tárlatot Virág Mihály rákoscsabai képviselő nyitotta meg.