Rákoshegy

33 órán át matekozni? - Igen! Megdőlt a rekord!

Új magyar matematika óra rekordot állított fel a hétvégén a Budakalász Gimnázium Rákoshegyi tagozata és a Czimra Gyula Általános Iskola néhány tanulója. A résztvevők 33 órán keresztül osztottak – szoroztak, hogy sikerüljön az idei rekord. A főszervező, Sőrés Ágnes matematika tanár egyben a leghosszabb óratartó címet is viselheti.

Rákoshegyi Napok - Kitüntették Palojtay-Érsek Ágnes dalénekest

Három napon át ünnepelt Rákoshegy. A Rákoshegyi Napok a Rákoshegyért Díj átadásával kezdődött, amelyet ebben az évben Palojtay-Érsek Ágnes dalénekes vehetett át. Másnap a főzőversenyé volt a főszerep. Egyesületek és helyi lakosok ragadtak fakanalat. A színpadon fellépett Pomázi Zoltán, de a közösségi ház gyermeknéptánc-csoportja, az Eszterlánc is. A záró napon a rákoshegyi katolikus templomban ünnepi szentmisét tartottak. A Szent István téren pedig további programok várták az érdeklődőket. Többek között fellépett a Rákoshegyi Rezedák dalkör és a Fénykör zenekar.

Hagyaték – Petrovics Emil könyveivel és értéktárgyaival gazdagodhat a Bartók Zeneház

Több ezer kötetes könyvtár és értékes használati tárgyak találhatnak új otthonra a Rákoshegyi Bartók Zeneházban. A kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, Petrovics Emil örököse az intézmény gondozásába adná édesapja hagyatékát, ám ehhez először el kell készülnie a Zeneház melléképületének. A rekonstrukció megvalósulását az örökös 5 millió forinttal támogatja.

Helikopter-lakópark madártávlatból

A Helikopter-lakóparkban élők nagy örömére, idén is megrendezték a Helikopter-napot. A rendezvényre több ezren látogattak ki. A kisgyermekes családokat kézműves foglalkozások, ügyességi játékok, ugrálóvár várta. Ám a nagyobbak is megtalálták a nekik való programokat; felvonult a Rákosmenti Oldtimer Egyesület, de népszerű volt a gokart is. A nap fénypontja a hőlégballonnal való függeszkedés volt. A bátrabbak madártávlatból gyönyörködhettek a lakópark és Rákoshegy szépségében.

150 rákoshegyi ház ablakaira kerülhet zajszigetelés

Megkezdődött a Budapest Airport zajszigetelési programjának negyedik szakasza, amely Rákoshegy Nagyhangács nevű településrészét érinti. A Liszt Ferenc Repülőteret üzemeltető cég összesen 30 millió forintból mintegy 150 ház ablakát tervezi ellátni hangtompító nyílászárókkal. Az érintett lakosságot postai úton értesítik. Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezet- és munkavédelmi igazgatója televíziónknak úgy nyilatkozott, arról hogy más házakat is fog majd érinteni a program, arról a későbbiekben döntenek.

Boldog II. János Pál pápára emlékzetek Rákoshegyen Úrnapkor

II. János Pál pápa boldoggá avatásának tiszteletére tartottak ünnepséget és misét Rákoshegyen. Az egyházi vezető emlékére hazánkban elsőként kerületünk emelt szobrot 2008-ban. A park azóta zarándokhellyé vált. Boldog II. János Pál pápát Riz Levente polgármester és Fülöp Gyula, a Rákoshegyi Egyházközség képviselője méltetta.