Rákoshegy

Fókuszban a környezeti nevelés – Tanösvényt alakítanak ki a Merzse-mocsár körül

A Rákoshegyi Polgári Kör kezdeményezésére egy, a Merzse-mocsár körüli tanösvény létrehozásáról döntött Rákosmente Képviselő-testülete. A tanösvény két célt szolgál: egyrészt megóvja a védett terület élővilágát azáltal, hogy a kirándulók a kijelölt úton haladnak, másrészt a kerület iskolásai és óvodásai megismerhetik a mocsár növény- és állatvilágát. Az útvonalnak 3 kiindulási pontja lesz: egy Rákoshegy, egy Rákoskert, egy pedig Ecser irányából. Az tanösvény 18 állomásból, valamint egy madárlesből fog állni. Ide a gyermekek által is könnyen elsajátítható tájékoztató táblákat helyeznek ki.

Nagy sikerű sportnap a Czimrában

Idén is zenés tornabemutatókkal mutatkoztak be a rákoshegyi Czimra Gyula Általános Iskola testnevelés tagozatos diákjai. A nagy sikerű sportnapon többek között pom-pom, kosárlabda, kangoo, buzogány és szalag gyakorlatokat láthattak az érdeklődők.

25 óra Wass Albert

Immár ötödik alkalommal rendeztek szerte a Kárpát-medencében 25 órán át tartó felolvasást

Újfent kitüntették Galgóczy Árpád műfordítót

Az orosz állam egyik legrangosabb kitüntetését vehette át Galgóczy Árpád író, költő, műfordító, Rákosmente Díszpolgára. A „Kultúráért érdemérem a gyémántokkal” elnevezésű kitüntetést, az orosz írószövetség elnöke adta át a magyarországi Orosz Kulturális Központban. Galgóczy Árpád szovjet fogsága alatt ismerkedett meg az orosz nyelvvel és irodalommal. Hazatérése után elismert műfordítóvá vált.

Közbiztonsági fórum Rákoshegyen

Közbiztonsági fórumot tartottak a Rákoshegyi Közösségi Házban. A résztvevők a külterületeken előforduló illegális fakivágásokról, hajléktalangondozásról beszélgettek. A városrészt érintő kérdések közül a közlekedési morál, a kábítószer elterjedése, és az idősek ellen elkövetett trükkös lopások, csalások merültek fel. Krammer György Zsolt, Rákosmente rendőrkapitánya a fórumon elmondta: a közelmúltban 6 nap alatt 8 bűnelkövetőt fogtak el a kapitányság nyomozói.

„Rácsodálkozások” - Sáfár Pál festményei Rákoshegyen

Sáfár Pál festőművész alkotásai tekinthetőek meg február 29-ig a Rákoshegyi Közösségi Házban. A művész, a korábbi kiállítókhoz hasonlóan a Gyulai Művésztelep képviselője.

„Reptér Rákoshegy mellett” - Az illetékes hivatalok részvételével tartottak lakossági fórumot a zajártalomról és a szabálytalan berepülésekről

Lakossági kezdeményezésre, fórumot hívott össze Rákosmente Önkormányzata január 26-ára, a reptéri zajártalmaktól legjobban sújtott Rákoshegyen. A lakosok elmondása szerint ugyanis, egyre több a szabálytalan berepülés. A 2004-óta érvényben lévő jogszabály megtiltja a kettes futópálya rákoshegyi pályavégének használatát éjszaka, hétvégén és ünnepnapokon, a 100 t feletti gépek pedig egyáltalán nem használhatnák az érintett szakaszt...

Nagysikerű Újévi Cimbalomkoncertet rendeztek Rákoshegyen

Immár 5. alkalommal rendeztek Újévi Cimbalomkoncertet Rákoshegyen. Az est háziasszonya kerületünk díszpolgára, az elismert cimbalomművész, Herencsár Viktória volt. A nemzetközi cimbalomhangverseny programján klasszikus zene, népzenei és jazz-feldolgozások, illetve világzene is szerepelt. A koncert különlegességeként a rákosmenti cimbalomművész bemutatta az elektronikus cimbalom hangzásvilágát.

Czimra folyosó - Folyosókiállítás állít emléket Czimra Gyula festőművésznek

A „Czimra folyosó” állít emléket Czimra Gyulának december 5-től a festőművész nevét viselő rákoshegyi általános iskolában. Az állandó kiállítást az alkotó műveinek reprodukcióiból és eredeti néprajzi gyűjteményéből állították össze. A tárlat megvalósulását Dr. Bényi Zsolt helyi képviselő támogatta.

90 éves Palojtay Béla, Rákoshegy örök kántora

November 8-án ünnepelte 90. születésnapját a Rákoshegyért Díjjal kitüntetett Palojtay Béla, aki kerek 50 esztendőn át volt kántora a rákoshegyi plébániának. Béla bácsi tiszteletére a templomban november 12-én szentmisét tartottak, népes családja pedig koncerttel ajándékozta meg őt. A közösségi házban a helyi képviselők, Szabó Tiborné Katalin és Dr. Bényi Zsolt személyesen, Riz Levente polgármester pedig levélben köszöntötte az ünnepeltet, aki továbbá megkapta Orbán Viktor miniszterelnök gratuláló oklevelét is. Béla bácsi népes családja egy meglepetéssel készült...