Rákoskeresztúr

Fókuszban a környezeti nevelés – Tanösvényt alakítanak ki a Merzse-mocsár körül

A Rákoshegyi Polgári Kör kezdeményezésére egy, a Merzse-mocsár körüli tanösvény létrehozásáról döntött Rákosmente Képviselő-testülete. A tanösvény két célt szolgál: egyrészt megóvja a védett terület élővilágát azáltal, hogy a kirándulók a kijelölt úton haladnak, másrészt a kerület iskolásai és óvodásai megismerhetik a mocsár növény- és állatvilágát. Az útvonalnak 3 kiindulási pontja lesz: egy Rákoshegy, egy Rákoskert, egy pedig Ecser irányából. Az tanösvény 18 állomásból, valamint egy madárlesből fog állni. Ide a gyermekek által is könnyen elsajátítható tájékoztató táblákat helyeznek ki.

Dobosok Farsangja a rock jegyében

17. alkalommal rendezték meg a kerület „legütősebb fesztiválját”, a Dobosok Farsangját a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Mesterkurzusok, bemutatók és Budapest legnagyobb hangszerkiállítása nyűgözte le a hangszer szerelmeseit, amit a telt házas koncertek még inkább fokoztak. A nemzetközi zenei gálán ezúttal a rocké volt a főszerep...

Újfent ételosztás Rákoskeresztúron – 300 tál gulyásleves fogyott

Immáron második alkalommal osztottak ételt a Polgármesteri Hivatal parkolójában. A megmozdulást ezúttal a Rákoshegyi Polgári kör, a Katolikus Karitász és a kerületi Fidesz-KDNP frakció képviselői finanszírozták. A következő osztás március 3-án 14 órától lesz!

Tervetuloa Rákosmenteelle Joulupukki! - Isten hozta Joulupukkit Rákosmentén!

Egyenesen Lappföldről érkezett december 9-én Rákosmentére Joulupukki. Az igazi finn Mikluás a rákoskeresztúri evangélikus templomban lepte meg a gyerekeket ajándékokkal.

Remekeltek kerületünk tornászai a 12. Réthy Sándor emlékversenyen

Immáron 12. alkalommal rendezték meg december 3-án a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium tornacsarnokában az országos Réthy Sándor tornász emlékversenyt. A megmérettetésre az ország minden tájáról 103 csapat, összesen 618 versenyző nevezett. Kerületünket három csapat; a Diadal Úti Általános Iskola, a Kossuth Lajos Általános Iskola és a házigazda, Kőrösi suli tornászai képviselték. A rákosmentiek több kategóriában is a dobogó legfelső fokára állhattak.

Kukoricamorzsolás - Szlovák hagyományoknak megfelelően

Fohsz Tivadar alpolgármester támogatásával, a hagyományos kukoricamorzsolás technikáját mutatta be óvodásoknak a Rákoskeresztúri Szlovák Kisebbségi Önkormányzat. A rendezvény célja a kisebbségi szlovák kultúra ápolása volt.

 

Patika, konferenciaterem és korszerű orvosi rendelő a városközpontban

Kívül-belül megújult intézmény és egy új patika is várja azokat, akik a Ferihegyi út 81-es szám alatti orvosi rendelőt látogatják. Az önkormányzat és az MLV Glorein Kft. együttműködésének köszönhetően több mint 100 millió forintból az épület energetikailag teljesen megújult, sőt egy gyógyszertárral és egy konferenciateremmel is gazdagodott kerületünk...

Közbiztonsági lakossági fórum a Madárdombon

Közbiztonsági lakossági fórumot tartottak november 15-én este a madárdombi Összefogás Óvodában. A találkozót a lakosok kezdeményezték. A fórumon az érintett területek képviselői; Koszorúsné Tóth Katalin, Várbító Anita és Szabó Tiborné mellett jelen volt Krammer György Zsolt rendőrkapitány, Patkó György közrendvédelmi osztályvezető és Marton Rudolf, a Delta Polgárőrség vezetője. A rendőrkapitány elmondta, a Madárdombon előnyös lenne a kerítések átépítése. Az elkövetők ugyanis az alacsony kerítések miatt rálátnak az ingatlanokra. A betörők így mérik fel a házak struktúráját...

Nagymamáink recepjei egy kötetben - Megjelent a Rákosmente szakácskönyve

Megjelent Rákosmente második szakácskönyve! A rákosmenti háziasszonyok receptjeit Ádám Ferenc, Barna Andor, Burger Erzsébet és Hódos Mária gyűjtötték össze. A hagyományos rákoskeresztúri ízek és fogások mellett a kötetben a régi szokásokat, ünnepeket is megtalálják az olvasók. A könyv az Erdős Renée Házban vásárolható meg.

30 éves az Összefogás Óvoda

1981-ben, 30 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az egészséges életmódot koncepcióként alkalmazó Összefogás Óvoda. Az intézmény ez alkalomból egy történeti kiállítást is berendezett folyosóján. Régi fotókat, cikkeket, sőt 30 évvel ezelőtti játékokat is meg lehet tekinteni. Az óvodások a jubileum alkalmából egy óriási tortát is kaptak ajándékba, amelyet Koszorúsné Tóth Katalin rákoskeresztúri önkormányzati képviselő vágott fel.