Rákosmente

Szociális Munka Napja – Kitüntették Dr. Benedek Katalint és Timárné Penczi Ildikót

A Szociális Munka Napján, november 12-én ünnepelik azokat, akikhez akkor fordulunk, amikor segítségre van szükségünk. Ezen a napon Dr. Benedek Katalint, a XVII. kerületi egészségügyi szolgálat vezetőjét az „Egészséges Rákosmentéért Díjjal”, Timárné Penczi Ildikót, az Egyesített Szolgáltató Központ volt vezetőjét pedig a „Szociális ágazatban végzett kimagasló tevékenységéért” címmel tüntették ki. A rendezvényen azokat is köszöntötték, akik idén vonulnak nyugdíjba.

Kiságyakat és edényeket vett a Piroska Óvoda

Rákosmentén évről-évre egyre több gyermeket iratnak be óvodába. Az önkormányzat ahhoz, hogy biztosítani tudja a szükséges férőhelyeket, intézményeiben engedélyezte a létszámtúllépést. Ez azonban eszközfejlesztést is igényel. A Képviselő-testület gyermekenként 20 ezer forint támogatást ítélt meg kerületszerte, ez év 10 millió forintot jelent. A Piroska Óvoda a rá jutó 360 ezer forintból kiságyakat és edényeket vásárolt. Az eszközöket Fohsz Tivadar alpolgármester, valamint Virág Mihály és Hatvani Zoltán helyi képviselők adták át.

Előzzünk meg a mellrákot! – Megkezdték a behívók kiküldését

A mellrák az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében. A legveszélyeztetebb korosztály a 45 és a 65 év közötti nők. A népegészségügyi program keretében ezért az érintett hölgyek postai úton kapnak behívót a lakhelyükhöz legközelebb eső mammográfiai szűrőcentrumba, ahol kétévete ajánlott konrollvizsgálaton részt venniük. Rákosmente egyetlen szűrőcentruma a Medical Centerben található. A 45 év alatti hölgyeknek elsősorban akkor ajánlott a rendszeres, 1-2 éventi mammográfiai szűrés, ha a családban korábban diagnosztizáltak mellrákot... Dr.

25 éves az Újlak utcai uszoda

Negyed évszázad hosszú idő egy ember életében, nem is beszélve egy intézményről. A XVII. kerületi uszoda november 5-én ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A kerületieket ez alkalomból játékos és sportos versenyekkel várták.
 

"Igazi tündérmese" - Harcsa Veronika a Jazzpresszóban

Igazi tündérmese várta mindazokat, akik november 6-án este ellátogattak a Vigyázó Sándor Művelődési Házba. A káprázat Harcsa Veronikának volt köszönhető. A világhírű jazzénekes rákosmenti fellépéséből összeállítást a november 11-ei Kaleidoszkópban, a teljes műsort pedig Szilveszterkor nézhetik és hallgathatják meg a Rákosmente TV-n.

Kacsó Péter kerámiái az Erdős Renée Házban

Kacsó Péter keramikusművész alkotásai láthatóak november 20-ig az Erdős Renée Házban. A kiállítás az elmúlt 4 év munkáit mutatja be, kiegészítve a művész legkedvesebb alkotásival.

 

Nagymamáink recepjei egy kötetben - Megjelent a Rákosmente szakácskönyve

Megjelent Rákosmente második szakácskönyve! A rákosmenti háziasszonyok receptjeit Ádám Ferenc, Barna Andor, Burger Erzsébet és Hódos Mária gyűjtötték össze. A hagyományos rákoskeresztúri ízek és fogások mellett a kötetben a régi szokásokat, ünnepeket is megtalálják az olvasók. A könyv az Erdős Renée Házban vásárolható meg.

Új tagokkal bővült az Ascher Oszkár Színház

Hat új tehetséges taggal bővült a rákoskerti Ascher Oszkár Színház, további  kilenc fiatalnak pedig az ún. Ascher Stúdió ad majd lehetőséget a fejlődésre. A válogatást október 29-én tartották a Rákoskerti Művelődési Ház pinceszínpadán. Timár Tibor művészeti vezető elmondta, a színház továbbra is műsoron tartja sikerdarabjait, de egy új előadás próbái is folynak már.

November 8-ig hosszabították meg a népszámlálását – Rákosmentén a háztartások szinte 100%-a teljesítette kötelezettségét

Sikeresen lezárult október 31-én a 15. magyar népszámlálás, ám mindazok, akik valamilyen oknál fogva kimaradtak, a november 8-ig tartó pótösszeírás keretében adhatnak számot. Aki nem teljesíti kötelezettségét, akár 50 ezer forint bírságra is számíthat. Virágh Eszter, a KSH statisztikai tanácsadója, a népszámlálás szóvivője a Rákosmente TV-nek úgy nyilatkozott, Rákosmente szinte valamennyi háztartása teljesítette adatszolgáltatási kötelezettségét. A kérdőíveket interneten kitöltők aránya a XVII. kerületben magasabb volt a budapesti átlagnál.

Jobb közlekedés és több szórakozási lehetőség – Készül a kerület Ifjúsági Koncepciója

„Rákosmente jövőjét a mostani ifjúság határozza meg” – mondta Riz Levente polgármester az október 28-ai Ifjúságpolitikai Fórumon. A kerekasztal-beszélgetésre ifjúsági szervezeteket és a kerületi diákönkormányzatok elnökeit hívták el. Az önkormányzatnak ezzel az a célja, hogy a készülő ifjúsági koncepció létrehozásának folyamatába magukat a fiatalokat is bevonja...