Rákosmente

33-an tettek magyar állapolgársági esküt

Az egyszerűsített honosítási eljárás keretében 33-an tettek magyar állapolgársági esküt október 18-án a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában. Az Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Az ország vezetése ezzel régi adósságát törlesztette és olyan intézkedést tett, amelyet már 1990-ben meg kellett volna tennie - emelte ki beszédében Horváth Tamás alpolgármester. A törvény 2010. augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön lépett hatályba.

Krammer György Zsolt kerületünk új rendőrkapitánya

A BRFK főkapitányi rendészeti helyettese, Dr. Markó Attila iktatta be október 17-én kerületünk új rendőrkapitányát, Krammer György Zsoltot. Rákosmentén ebben az évben harmadjára neveznek ki új vezetőt. Dr. Markó Attila hangsúlyozta, mindez nem azért van, mert bármi probléma lenne a XVII. kerületi Rendőrkapitánysággal, csupán véletlen egybeesések sorozata. Az új kapitány, aki több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik és korábban a XIV.

Pokorni Zoltán nyitotta meg az idei sulibörzét

Negyedik alkalommal tartottak sulibözét az Újlak Utcai Általános Iskolában. Ezen a napon 41 intézmény mutatkozott be. A rendezvény a kerület nyolcadikosainak nyújtott eligazodást. A börzét Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke nyitotta meg. Az oktatáspolitikus elmondta, a köz- és felsőoktatási törvény tervezete már a kormánytagok előtt van. Véleménye szerint a legnagyobb vita a pedagógusok óraszámemelése, az egész napos iskola bevezetése, valamint az állam fenntartói szerepének kérdésköre körül alakulhat ki.

Nem csak kicsiknek! - Vasútmodell-kiállítás nyílt a Vigyázóban

Mintegy 30 méternyi sín, H0-ás vasútmodellek, Lego terepasztal - Vasútmodell-kiállítás nyílt az 1-es Villamos Klub szervezésében a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Az interaktív tárlat és játszóház október 16-ig látogatható.

Több ezer lombzsákot osztottak szét - December 1-től tilos az avarégetés!

Több ezer lombzsákat osztottak szét ingyenesen a kerületi képviselők október elején. Az önkormányzat e célra több mint 8 millió forintot különített el. Idén házanként 8 zsákot tudtak biztosítani. Akinek ez nem lenne elég, az az FKF Zrt. kerületi telephelyén, a Gyökér közben vásárolhat még 180 ft/db áron. A ház elé kikészített csomagokat az FKF Zrt. ún. zöld járatai ingyenesen elszállítják. November végétől a Fővárosi Önkormányzat teljes avarégetési tilalmat rendel el...

Októberi könyvtári napok - 60 éves a Rákoskeresztúri Szabó Ervin Könyvtár

Egy hónapos rendezvénysorozat indult a Rákoskeresztúri Szabó Ervin Könyvtárban. Az intézmény ugyanis ebben az évben ünnepli megalapításának 60. évfordulóját. A megnyitón beszédet mondott Fohsz Tivadar alpolgármester. Az eslő vendég pedig Schäffer Erzsébet a Nők Lapja főmunkatársa volt. Az írónő a tőle megszokott közvetlenséggel mesélt emberközeli és mindig tanulságos élményeiről.

Csak egy gombnyomás, és érkezik is a segítség – Házi jelzőrendszeres segítségnyújtás

Még van igényelhető készülék a kerületben azok számára, akik idős koruk, egészségügyi állapotuk, illetve szociális helyzetük miatt szeretnének csatlakozni a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás hálózatához. Az érdeklődők a gondozási központokhoz fordulhatnak. A szolgáltatás 2004-óta érhető el kerületünkben.
 

Idén lenne 80 éves a Színészkirály – Januárig tartó Filmklubbal emlékeznek Latinovts Zoltánra

A színészkirály születésének 80. évfordulója alkalmából január végéig tartó filmklub dolgozza fel Latinovits Zoltán játékfilmes életművét. A vetítéseknek a Vigyázó Sándor Művelődési Központ ad otthont.

4 világrész 20 országának részvételével Cimbalom Fesztivál Rákosmentén (okt. 5-9.)

Rákosmente ad otthont idén október 5-9. között a 20 éves Cimbalom Világszövetség 11. Kongresszusának. 4 világrész 20 országából érkeznek vendégek. A találkozónak a Vigyázó Sándor Művelődési Ház ad helyet. A kongresszuson számos előadás, koncert, hangszer-, kotta- és CD-vásár várja az érdeklődőket. A fesztivál házigazdája Herencsár Viktória, a Cimbalom Világszövetség elnöke, Rákosmente díszpolgára.

Idősek Napja Rákosmentén - 1994 óta köszöntik a kerületben a szépkorúakat

A szépkorúakat köszöntötték szeptember 30-án a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A rendezvényen Riz Levente polgármester mondott beszédet. Az idősek világnapját az ENSZ Közgyűlésének határozata alapján 1991-ben tartották meg először.