KERÜLETÜNKBŐL KERÜLT KI A FIDESZ FRAKCIÓJÁNAK EGYIK ÚJ SZÓVÍVŐJE

 Kocsis Máté kommunikációs igazgató javaslatára Orbán Viktor pártelnök és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője november 6-án kinevezte a párt és az országgyűlési képviselőcsoport új szóvivőit. A három közül az egyik posztot   Dunai Mónika -  Rákosmente, Kőbánya-Kertváros, valamint az Újhegyi lakótelep - országgyűlési képviselője tölti be.

MEGALAKULT AZ ÚJ FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS

2014 november 7-én megalakult az új Fővárosi Közgyűlés. – adta hírül az MTI. - A 33 tagú testületet a főpolgármester, a 23 kerületi polgármester –köztük városvezetőnk: Riz Levente (a kép bal oldalán, középen) -, illetve 9, kompenzációs listán bejutott képviselő alkotja.

Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében elmondta: a kormány és a főváros a most kezdődő önkormányzati ciklusban is együtt fog dolgozni. A főpolgármester egyúttal arról is beszélt, hogy Budapest, ahogy mindig is, szuverén város, amely maga dönti el, hogy milyen demokráciát szeretne.

A BUDAPESTI DÍSZ- ÉS KÖZVILÁGÍTÁSI KFT. TÁJÉKOZTATÓJA

 A közvilágítás szolgáltatás a mai világban nélkülözhetetlen.  A budapestiek alapvető elvárása az esetleges üzemzavar – szakaszhiba, hibás fényforrás stb. – minél rövidebb idő alatti elhárítása, cseréje. A szolgáltatás minőségének fő mérőszáma a működő fényforrások havi rendszerességgel történő, üzemenkénti ellenőrzése alapján kialakuló üzemkészség. Budapesten a közvilágítás üzemkészsége évek óta meghaladja a főváros által elvárt 99,25%-os szintet, az elmúlt három évben elérte a 99,5%-ot.

LITTLE G. KONCERTJE A CSEKÓBAN

Little G., a kerületünkből elszármazott, Amerikában élő blues-zenész visszatért gyermekkorának helyszíneire, és nagy sikerű koncertet adott november 5-én a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. 

Jelenleg gyakorta láthatjuk a képernyőn egy kereskedelmi televízió tehetségkutató showműsorának zsűritagjaként, kevesen tudják azonban, hogy Little G. igen erős kerületbeli kötődéssel rendelkezik, hiszen itt, Rákosmentén töltötte gyermekkorát.

GYERTYÁS MENETTEL EMLÉKEZTEK

 Az 1956-os forradalom és szabadságharc Péceli út és Szabadság sugárút sarkán történt eseményeire emlékeztek az egybegyűltek november 4-én a kerületünkben. Mint ismeretes, napra pontosan ötvennyolc esztendővel ezelőtt rákoscsabai fiatalok megtámadtak egy – a helyszínre tévedt - tankot a náluk lévő benzines palackok segítségével.

1956 HŐS HALOTTAINAK RÁKOSKERESZTÚRON ELHELYEZETT EMLÉKTÁBLÁINÁL KOSZORÚZTAK

November 4-én kerültek megkoszorúzásra 1956 hős mártírjainak emléktáblái kerületünk róluk elnevezett utcáiban. A koszorúzási ceremóniák lebonyolításában közreműködött Szelepcsényi Sándor a Rákosmenti ’56-os Alapítvány elnöke, valamint Sziklai Tibor kuratóriumi titkár.

CSALÁDTÁMOGATÁSI AKCIÓPROGRAM SEGÍTI A GYERMEKVÁLLALÁST

 Öt pontból álló családtámogatási akcióprogramot indít a kormány januártól. Az intézkedések célja, hogy mindenki annyi gyermeket vállaljon, amennyit valójában szeretne, ezzel pedig fenntartható demográfiai fordulat jöhessen létre a magyar társadalomban. –adta közre az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

TEJPROJEKT A SUGÁR SULIBAN

Egy teljes héten át minden a tej körül forgott a Szabadság Sugárúti Általános Iskolában.  A tejjel kapcsolatos projekthétbe az összes tantárgy bele tudott kapcsolódni – a biológiától az éneken át a matematikáig. Ezeken a speciális tanórákon egyebek mellett a tehenekről, mint állatokról, a tejről, mint hasznos élelmiszerről, valamint a tejfeldolgozás mozzanatairól tanulhattak a diákok.

ÁLLAGMEGÓVÁSI MUNKÁLATOK TÖRTÉNTEK AZ ÚJLAK USZODÁBAN

 A Rákosmente Kft. sportrészlege három éve vette át az Újlak Uszoda üzemeltetését. Az elmúlt esztendőkben a cég számos komoly valamint kisebb volumenű beruházást is végrehajtott az épületben. A mostani fejlesztés közel 2 millió forintból valósult meg a sportlétesítményben.

ASZTALTERÍTÉSI BEMUTATÓ A CSABA HÁZBAN

 „Szépség és harmónia” címmel adott otthont a Rákoscsabai Közösségi Ház a Martonosiné Orosz Márta által megálmodott asztalterítési bemutatónak.