OKTÓBER 23.: RÁKOSLIGETEN EMLÉKEZTEK

 A hagyományokhoz híven az '56-os megemlékezések már a nemzeti ünnepünk előestéjén, azaz október 22-én megkezdődtek kerületünkben. A viszontagságos időjárásra való tekintettel Rákosligeten, a Gregor József Általános Iskola aulájában gyülekeztek az érdeklődők.

MEGALAKULT RÁKOSMENTE ÚJ KÉPVISELŐTESTÜLETE

 Megalakult Rákosmente új képviselő-testülete, élén Riz Levente polgármesterrel. Az október 22-ei alakuló ülésen Béres Károlyné, a helyi választási bizottság elnöke elmondta: kerületünkben mind a kampány, mind a választás zavartalanul zajlott le, így utóbbi érvényes. Az elnök asszony ezt követően Riz Leventének átnyújtotta a polgármesteri megbízólevelet, majd a kerületvezető letette esküjét. A 20 fős képviselő testület 14 egyéni választókerületi önkormányzati képviselője a FIDESZ-KDNP színeit képviseli, mivel a „kormánypártiak” minden körzetben győztek.

TÁRLAT A HOLOKAUSZT EMLÉKÉV APROPÓJÁN AZ ERDŐS RENÉE HÁZBAN

 Az idei esztendő kerületi szinten utolsónak szánt Holokauszt Emlékévvel kapcsolatos eseményét tartották meg október 21-én az Erdős Renée Házban.

 A „Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a XX. század első felében” elnevezésű kiállítás a kecskeméti  Katona József  Múzeum anyagából állt össze: harminc művész negyvennégy alkotását hozták el Rákosmentére a szervezők.

LEJÁRNAK A DIÁKIGAZOLVÁNYOK – A NYÁRON VÉGZETT TANULÓK EGÉSZSÉGÜGYI JOGOSULTSÁGÁT IS FIGYELI AZ ADÓHIVATAL

 Annak a diáknak, aki a nyáron befejezte tanulmányait, de még nem tudott elhelyezkedni, az adóhivatalnál ún. egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

AZ ÉV FÁJA LEHET A BARTÓK ZENEHÁZ LEGENDÁS HÁRSFÁJA

Akár a Rákoshegyi Bartók Zeneház hársfája is elnyerheti a 2014-es „Év Fája” címet az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett vetélkedőn. A jelenlegi állás szerint kerületünk gyöngyszeme 3184 szavazattal a 2. helyen áll az országos versenyben.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI FŐEGYHÁZMEGYE SEGÉDPÜSPÖKÉVÉ NEVEZTÉK KI SNELL GYÖRGY ATYÁT

A Magyar Katolikus Egyház Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki Snell György atyát. A Szent István- bazilika plébánosa október 20-án a pudenzianai címzetes püspöki címet is megkapta.

BIZTOSAN MEGÉPÜL MAJD AZ ÍGÉRT FITNESZPARK A MADÁRDOMBON

 A Madárdomb melletti erdős-mezős területen épít hamarosan kültéri fitneszparkot Rákosmente Önkormányzata.

Mint ahogyan arról Koszorúsné Tóth Katalin, a körzet önkormányzati képviselője beszámolt: a Madárdomb lakossága régóta vár arra, hogy lakhelyükhöz közel elérhető legyen számukra egyfajta közösségi tér. Mivel a lakóparkban élő egykori gyermekek mára már felnőttek,  játszótér helyett  fitneszpark létesül  majd a helyszínen.

ERDŐGAZDÁLKODÁSI MUNKÁLATOK A XVII. KERÜLETBEN

 A Pilisi Parkerdő Zrt. 2014-2015. évi őszi-téli fakitermeléseiről tájékoztatja a kerületi lakosokat. Az erdőrészletek beazonosításához, elhelyezkedéséhez segítséget nyújt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Erdészeti Igazgatóság) honlapja, ahol az egyes erdőrészletek - tag, részlet - azonosítójának megadása után a kért térképrészlet megtekinthető.

SZARVASMARHÁKAT ÉRINTŐ ÚN. KÉKNYELV BETEGSÉGRŐL ÉRTESÍTETTÉK KERÜLETÜNK JEGYZŐJÉT

 2014. október 13-án és 14-én a NÉBIH ÁDI pozitív eredményű virológiai vizsgálatai alapján két Csongrád megyei kis létszámú szarvasmarha állományban megállapításra került a kéknyelv betegség. Ezért a kitörések körüli legalább 100 km sugarú kör által határolt területre védőkörzet, továbbá a védőkörzet körüli 50 km széles sáv területére megfigyelési körzet került elrendelésre a NÉBIH ÁÁI által.

Az intézkedés ennélfogva kerületünket is érinti.

MELLRÁK ELLENES FELVONULÁS RÁKOSMENTÉN

 Első alkalommal rendeztek ún. „rózsaszín szalagos sétát” október 18-án a kerületünkben.  Az eseményt egyfajta figyelemfelkeltő szándék hívta életre: a mellrák elleni küzdelemre, valamint a korai felismerés fontosságára szerették volna ráirányítani a helybeliek figyelmét az ötletgazdák.