Vigyázat! - Nyáron több a betörés

A betörők nem vakációznak. Amíg mi megérdemelt szabadságunkat töltjük a besurranók, tolvajok vagyontárgyainkra fenik fogukat. A XVII. kerületi Rendőrkapitányság arra kéri a szomszédokat, hogy fogjanak össze, például ürítsék egymás postaládáit. Dr. Kohári Péter rendőrkapitány arra hívta fel a figyelmet, hogy a betörők manapság leginkább az ablakokon keresztül próbálnak bejutni a házakba. Ezért ne felejtsék nyitva a nyílászárókat, teraszajtókat! Ha bármilyen gyanús esetet tapasztalnának, (becsöngetés, feszegetésre utaló nyomok) azonnal jelentsék a rendőrségnek!

Diákmunka – Több ezer fiatal dolgozik a nyáron

Sok diák gyűjti saját maga össze zsebpénzét az év közben is, nyáron azonban mintegy harmadával több fiatal dolgozik. A diákok 450 forintos órabértől kapnak fizetést, ami általában 1500 forintig kúszhat fel. Egyre népszerűbbek az adminisztratív munkakörök, ám mára nem csak a lányok, hanem a fiúk körében is. Diákmunkát a 16. életévüket betöltött, iskolalátogatási igazolással és bankszámlaszámmal rendelkező nappali tagozatos tanulók vállalhatnak.

Nem árthat, ha megfelelően használjuk a légkondicionálót

Otthonainkban és gépjárműveinkben is körültekintően kell alkalmazni a légkondicionáló berendezéseket. A helytelen használat, a koszos szűrők ugyanis megfázást, tüdőgyulladást vagy más bakteriális megbetegedést is okozhatnak. Dr. Vajda Erika, a XVII. kerületi Tüdőgondozó főorvosa szerint, az ideális az, ha a légtér hőmérsékletét a külsőhöz képest 6-8 °C alacsonyabb hőmérsékletre állítjuk be.

Lendületben - 60 éves lesz a Rákoskeresztúri Szabó Ervin Könyvtár

Idén szeptemberben ünnepeli 60 éves fennállását a Rákoskeresztúri Szabó Ervin Könyvtár. A jubilleum alkalmából ezért a tanév elejétől színesebbnél színesebb programokkal várják majd a látogatókat. Az olvasók nagy örömére a könyvtárban ez évben is már sok fejlesztés történt. Megújult a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár honlapja, a www.fszek.hu. Felújították a Fuchs-kastély kertjét is; akadálymentesítették az épületet, biciklitárolókat helyeztek ki. Az új pihenőpadokra pedig ki lehet ülni a kölcsönzött újságokkal.

Kihirdették a 2011-es felvételi ponthatárokat

A Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakára kellett idén a legtöbb pont; 463, a maximális 480-ból. A legtöbben gazdálkodási és menedzsment szakot jelöltek meg elsőként, második helyre szorítva a tavaly legnépszerűbb turizmus-vendéglátást. A mérnök-informatikus képzés megtartotta a tavalyi harmadik helyét, a gépészmérnöki képzés pedig két helyet javítva idén a negyedik helyre ugrott...

Az utolsó percre hagyták a reálhozamok kifizetését a magánnyugdíjpénztárak

A legtöbb magánynyugdíjpénztár az utolsó percre hagyta a reálhozamok és a tagdíj-kiegészítések összegének írásos visszaigénylését a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaptól, de van olyan pénztár is, amelyik már megindította a kifizetést volt tagjainak részére. Akik másként nem rendelkeztek, azok szeptember 16-ig a Magyar Posta közvetítésével juthatnak a kiutalt összeghez.

Kullancsveszély - Egyre több a vérszívó a kerületben is

1800 Lyme-kóros esetet diagnosztizálnak évente Magyarországon. Ez a szám is azt mutatja, hogy egyre több a fertőzött kullancs, megfelelő írószer pedig nincs ellenük. Viszont, ha kellően elővigyázatosak vagyunk, nem csupán magunkat, hanem a házi kedvenceinket is megóvhatjuk a vérszívóktól. A hiedelemmel ellentétben a kullancsok nem a fákon, hanem elsősorban a bokrokon és a fűben élnek. Így ha a szabadba megyünk, viseljünk hosszú nadrágot, használjunk tablettát vagy sprayt. Utóbbiakat állatoknál is alkalmazhatjuk...

Mecseki Hargita szobra lett a „nyár alkotása” Neuenstadtban

Mecsekei Hargita szorászművész Vénusz születése c. szobra lett „a nyár legszebb alkotása” Neuenstadtban. A művésznő már 12 éve állít ki rendszeresen a németországi kisvárosban. Az idei már a negyedik tárlat, amely az korábbiakhoz hasonlóan, ezúttal is nagy sikert aratott a külföldi közönség előtt.

Strandszezon

Meghosszabbított nyitva tartással várja az Újlak utcai uszoda a strandolókat. Hétköznap a táborozók, hétvégén inkább a családosok látogatják kerületünk egyetlen strandját. A fürdőzők szerint az árak mérsékeltek más fővárosi fürdők belépőjegyeihez képest, a medencékből azonban kevés van.

"Mindenki vegyen még egy MAGYAR dinnyét!"

Erre biztat minden magyar állampolgárt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Értékesítési gondokkal küzdenek ugyanis a termesztők. Az új dinnyepiaci szabályozás szerint annak, aki dinnyét szeretne árusítani, regisztráltnia kell vállalkozását. A cél a mennyiség növelésén túl a kiváló minőség.