"POZSONYPÜSPÖKI MAGYARSÁGÁNAK MEGMARADÁSÁÉRT-DÍJAT" KAPOTT SZELEPCSÉNYI SÁNDOR

 Szülőfaluja anyanyelvi kultúrájának, történelmi értékeinek feldolgozásáért és kiadásáért kapott kitüntetést Szelepcsényi Sándor. A Rákoskerti Polgári Kör elnöke a „Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért” díjat  október 5-én,  a Kitelepítettek emléknapján vehette át a szlovák településen.

ELSÖPRŐ ARÁNYÚ FIDESZ-KDNP GYŐZELEM RÁKOSMENTÉN

Harmadik polgármesteri ciklusát kezdheti meg Riz Levente.

Elsöprő arányú győzelmet aratott Rákosmentén az október 12-ei önkormányzati választáson a FIDESZ-KDNP. Riz Levente az érvényes szavazatok 64,8%-át kapta, vagyis 18.887 voksot, amellyel immár harmadik polgármesteri ciklusát kezdheti meg a XVII. kerületben.

 Budapesten egyébként a kormánypárti polgármesterek között Riz Levente nyert a legnagyobb fölénnyel.

AZONOSÍTOTTÁK A TÁMADÓKAT

 Mint arról korábban hírt adtunk, 2014. szeptember 29-én 6 óra 30 perc körüli időben ismeretlen tettesek megtámadtak két férfit az Újlak utcában. A csuklyát viselő támadók gázspray-vel lefújták, majd megkötözték a sértetteket, elvették a náluk lévő készpénzt, és egy fehér színű kisbusszal elmenekültek a helyszínről. Miután a sértettek kiszabadultak, Volvo típusú személygépkocsijukkal támadóik után indultak.

ROBBANÓTESTET TALÁLTAK A MAROS MOZI KERTJÉBEN

 Robbanótestet talált október 6-án délután Domonkos László és Imre László a Maros Mozi kertjében egy félreeső helyen. Az esetet jelezték Rózsahegyi Péter rákosligeti önkormányzati képviselőnek, aki rögtön felhívta Ribai Lászlót, a helyi tűzőrség vezetőjét. A parancsok riadóztatta a Készenléti Rendőrséget.

KIOSZTOTTÁK A „CSEKKOLJ BE TE IS A FŐ TÉRRŐL –AKCIÓ” NYEREMÉNYEIT

 Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk: a Fő tér teljes területén  ingyenes, regisztráció nélküli Wifi fogadja a látogatókat. A "Rákosmente modern kertváros" nevű elérési pontra egyszerre akár kétszázan is felcsatlakozhatnak.

ELINDULT A VIGYÁZÓ FILMKLUB NYOLCADIK ÉVADA

 A hazai filmtörténet hetvenes éveinek legjelentősebb filmalkotásai kerülnek vászonra a Vigyázó Sándor Művelődési Ház Filmklubjának nyolcadik évadában. Bacsó Péter, Gyarmathy Lívia, Szörény Rezső és Fábri Zoltán rendezők  filmjeit láthatja majd a közönség. A filmklub célja változatlan: a közösségi szórakozás mellett bekapcsolódni a kultúrába, és megismerni a korszak filmelbeszélését.

BRINGÁS REGGELI A FŐ TÉREN

 Rákosmente Önkormányzata 2011 óta viseli a „Kerékpárosbarát Település” címet, melyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett pályázaton nyert el annak idején.

LÁTOGATÁS A BUDAKALÁSZ GIMNÁZIUM RÁKOSHEGYI TAGINTÉZMÉNYÉBEN

 A Budakalász Gimnázium rákoshegyi tagintézményében tett látogatást Riz Levente polgármester október 6-án, akit Széles Tamás tagintézményvezető fogadott.  A városvezető látogatásakor örömmel értesült róla, hogy több mint háromszáz, főként kerületbeli felnőtt vállalta itt a tanulást a munka és család mellett.

ÚJ PARKOLÓ ÉPÜL KERESZTÚRON

 Harminc férőhelyes parkoló épül Rákoskeresztúron, a Pesti út déli oldalán, a Cinkotai úti kereszteződésnél. Rákosmente Önkormányzata mintegy 30 millió forint értékben újítja fel az eddig poros-saras területet.

Épül a parkoló a Pesti út déli oldalán, a zeneiskolával és a Pál Apostol iskolával szemben,  az üzletek előtt. Amint azt Riz Levente polgármester az október 10-ei bejáráskor elmondta: a beruházás része a kerület városrehabilitációs törekvéseinek is.

FOGYASZTÓBARÁT TELEPÜLÉS LETT RÁKOSMENTE

 Rákosmente nyerte el elsőként a budapesti kerületek közül a „Fogyasztóbarát település” elismerő címet. Az erről szóló oklevél október 8-án került átadásra a Polgármesteri Hivatalban. Rákosmente a kitüntető címet öt éven keresztül birtokolhatja.