Már elérhetőek a kérelmek - Minden kerületi nő kedvezményesen kaphatja meg a HPV-védőoltást

Amint az ismeretes, Rákosmente Önkormányzata ebben az évben ingyen biztosítja a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást az 1999-ben született, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő leánygyermek számára. Az érintett családok postai úton kaptak értesítőt. Az ingyenes vakcinára vonatkozó igénylőlap leadási határideje 2011. szept. 30...

 

A szobroké a főszerep a B. L. Teremben

 

Két tárlattal jelentkeztek a szobrászélet kiemelkedő alkotói a rákosmenti B. L. Teremben és udvarán. A Szobor és szobrászrajz c. kiállítást 13., a Szabadtéri szobor tárlatot pedig idén 6. alkalommal nyitották meg. A műveket a művészettörténész P. Szabó Ernő méltatta. A táraltokat az újítások jellemzik mind anyaghasználatban, mind kivitelezésben. A kiállítások október közepéig látogathatóak.

 

8. helyen az RKSK

3-1-es győzelmet aratott idegenben az RKSK NBIII-mas férfi labdarúgó csapata, felkapaszkodva ezzel a tabella 8. helyére. Less Tamás és a dél-amerikai Fritz Ruenes Alejandro Arnoldo rúgták a gólokat a Tiszaújvárosnak. A csapat legközelebb szeptember 25-én az Edző téren lép pályára a Gyöngyös ellen.

Ünnepi hangverseny Liszt Ferenc tiszteletére

Liszt Ferenc  születésének 200. évfordulója alkalmából tartottak hangversenyt Rákosligeten, a Liszt Ferenc utcában. A műsor első felében Bolyosné Pető Ildikó orgonista játszott Liszt és Bach műveket. A második felvonásban Menyhártné Barna Zsuzsa vezényletével a kerületi Liszt Ferenc Vegyeskar énekelt a RÁZENE fúvószenekar és Pethő Ildikó kíséretével.

Segélykoncert a Noé állataiért!

Családi programokkal egybekötött segélykoncertet szervezett a NOÉ Állatotthon védenceiért. Az egész napos rendezvényen az arcfestés és a minividámpark mellett értékes tombola nyeremények vártak az állatbarátokra. A segélykoncerten ismert zenekarok és sztárok léptek színpadra, mint Falusi Mariann és Tóth Vera. Miközben a Noé Macskamentő Csoportja egy éves fennállását ünnepelte. A nemrég átadott kifutónál 20 cica talált gazdára. 

112. születésnapját ünnepelte Rákosliget – dr. Dombóvári Csaba kapta a Rákosligetért Díjat

Rákosliget a XVII. kerület egyetlen olyan településrésze, amelynek alapítása pontos dátumhoz köthető. Ez szeptember 18-a. A jubileum alkalmából e napon már reggeltől a XV. utcai pályán kosárral, focival, íjazással, lovaglással, mászófallal és sakkversennyel várták az érdeklődőket. A sportprogramokra nagyon sokan voltak kíváncsiak. 15 órától Rákosliget emlékkövénél beszédet mondott Parrag Emil festőművész. Este a Csekovszky Árpád Művelődési Házban pedig átadták a Rákosligetért Díjat, amelyet 2011-ben dr.

Több ezren látogattak ki az Autómentes Napra

Ötödik alkalommal rendezték meg Rákosmentén a nagysikerű Autómentes Napot, amelynek fő célja, hogy környezetbarát közlekedési alternatívákat mutasson az embereknek. Ahogy az már megszokott, idén is a Ferihegyi utat zárták le. A forgalmas utat egy napra a gyalogosok, a biciklisek és az ünneplők vették birtokba. A sátraknál bemutatkoztak helyi kulturális intézmények, egyházak és civil szervezetek. Veterán autó- és motorgyűjteményével felvonult a Rákosmenti Oldtimer Egyesület. Szabadtéri játékokat szervezett a 140. sz. Pro Pátria Cserkészcsapat...

Katasztrófavédelemből 5-ös!

Idén is bebizonyították rátermettségüket a Szabadság Sugárúti Általános Iskola diákjai. Negyedik alkalommal rendeztek Katasztrófa- és Honvédelmi Napot az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság isaszegi bázisán. A gyerekeknek elsősegélynyújtásban, lövészetben kellett helytállniuk, de jól vették az akadályokat tűz esetén, sűrű füstben és a mocsárban is.

Október a népszámlálás hónapja lesz - Az adatokat interneten is be lehet szolgáltatni

Október 1-jétől egy hónapon keresztül 40 ezer számlálóbiztos járja majd az országot, hogy felmérjék, hányan és hogyan élnek Magyarországon. Népszámlálás utoljára 10 évvel ezelőtt volt hazánkban. Az idei számlálás újdonsága, hogy az adatokat interneten keresztül is be lehet szolgáltatni. De az is, hogy nemzetiségét is be kell vallani. A számláláson a részvétel kötelező, de nevet sehol nem kell megadni. 2011 nem csak Magyarországon jelenti a népszámlálás évét, az Európai Unió minden egyes tagállamában kötelező.

Tehetségpont lett a Gregor

Hivatalosan is Tehetségpont lett a rákosligeti Gregor József Általános Iskola. Az intézményben már 1956-óta kiemelt ének-zenei, néhány éve pedig matematikai képzés is folyik. Bella Tibor igazgató elmondta, a tehetséggondozás folyamata ez után sem fog változni, ám az azonosítás, vagy a tanulói életút nyomon követésének területén új módszereket is alkalmaznak.